hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Pályázat: Az év felelős foglalkoztatója

Három kategóriában – mikro- és kisvállalatoknak, közép- és nagyvállalatoknak valamint közszféra intézményeinek hirdették meg a tendert, melyre még egy hónapig lehet jelentkezni. 

Szeptember 30-áig lehet jelentkezni Az év felelős foglalkoztatója pályázatra, amelyet idén hirdettek meg először – mondta a pályázatot kiíró Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. igazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában.

Pákozdi Szabolcs a három kategóriában – mikro- és kisvállalatoknak, közép- és nagyvállalatoknak, közszféra intézményeinek – meghirdetett pályázatról azt mondta: annak fontos üzenete, hogy nem csak a nagy, multinacionális vállalatok lehetnek képesek társadalmilag felelős munkahellyé válni.
Öt témakörben lehet pályázni: fiatalok foglalkoztatása és beillesztése a munkahelyi környezetbe; egészségmegőrzés, munkavállalók számára biztosított környezet; munkahely és magánélet egyensúlya; önkéntesség; képzés, szakképzés. Értékelni kategóriánként fognak majd, a nyertesek pedig vándordíjat kapnak – közölte.

A jelenlegi munkaerőhiányos helyzetben különösen nagy hangsúlyt kapnak a társadalmi felelősségvállaláshoz tartozó körülmények, hiszen ha két vállalat hasonló fizetést kínál, a munkavállaló ezek alapján választ közülük – mondta Pákozdi Szabolcs.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink