hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Reményt ad az államtól nyert fizetés

Új, valóban betölthető orvosi állásokat  is teremthet a rezidensképzés megújítása, amennyiben már az egész képzési periódusban állami alkalmazottak lesznek a szakorvosjelöltek – írja a Délmagyar.

– Régen az első két évben volt a munkaadó az állam, a gyakorlati szakaszban pedig a klinika  – idzik Sipka Balázst, a Magyar Rezidensszövetség szegedi elnöke. –  Ezzel az volt a probléma, hogy ha az egészségügyi intézmény nem tudott állást adni, két év után mennie kellett a szakorvosjelöltnek. Éppen ezért változtatták meg a rendszert, és adták teljesen a klinikák kezébe a munkáltatói feladatokat. Azzal, hogy az egész gyakorlati időt most [ismét] állami finanszírozásúvá teszik, elhárul az az akadály, hogy azért nem alkalmaznak valakit, mert az egészségügyi intézménynek nincs pénze a bérre. Az orvoshiány oka részben az is, hogy álláshiány van: költségtakarékosság miatt létszámstopot vezettek be szinte mindenhol. Ezzel az intézkedéssel, amelynek kidolgozásában a Magyar Rezidensszövetség is részt vett, remélhetőleg több orvos tud majd elhelyezkedni – olvasható a delmagyar.hu-n.

hirdetés

Könyveink