hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Részben befejeződött a Korányi-projekt

Lezárult a Korányi-projekt első, európai uniós fázisa a Semmelweis Egyetemen – derült ki a csütörtöki záróünnepségen.

hirdetés

Az EU által több mint 8 milliárd forinttal támogatott beruházás keretében az egyetem külső klinikai tömbjében (KKT) felépült húszezer négyzetméteres, nyolcszintes központi betegellátó épületet birtokba vehették a betegek és az egyetemi dolgozók, és elindult a gyógyító munka a projekt első fázisának megfelelő szakmai tartalommal – mondta az ünnepségen Szél Ágoston az SE rektora. Az új, modern épület a KKT közepén épült fel, és szerepet játszik az itt lévő összes klinika kiszolgálásában.

Az egyetem elmúlt száz évének legjelentősebb beruházásának nevezve a projektet Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára, aki hangsúlyozta: a projekt első fázisa lezárult, a folytatást az egyetem jövőjét meghatározó hosszú távú stratégiai tervnek, a Semmelweis XXI-nek megfelelően kalkulálják, amelyet első olvasatban már tárgyalt a kormány és a stratégiai kabinet. A terv lényegi elemei az elméleti kutatások és képzések fejlesztése, a gyakorlati képzésen belül az egyetem klinikai és kórházi hátterének fejlesztése. A kormány már többször deklarálta, hogy célja és szándéka a magyar orvosképzés és kutatás jelentős és ambíciózus fejlesztése, amelynek a Semmelweis XXI a központi elemét képezi, amelynek megvalósítására az államtitkár szerint az egyetem képes lesz.

A projekt első szakasza mind a külső megjelenés és infrastruktúra, mind a belső tartalom és a funkcionalitás tekintetében teljesen elkészült – emelte ki Szász Károly, az SE kancellárja. A beruházás e fázisának teljes költsége 10,5 milliárd forint volt: a 8,1 milliárd forint uniós forrás 2,4 milliárd forint saját egyetemi és fenntartói forrással is kiegészült. Az egyetem a támogatási szerződésben vállalt minden kötelezettségét teljesítette, megtörtént az EU felé az elszámolás, és rendelkezik az egyetem a szükséges működési, használatba vételi és ÁNTSZ-engedélyekkel.

A korszerű, 21. századi elvárásoknak megfelelő új központi betegellátó épületben működik az egyetem Ortopédiai Klinikája és a Radiológiai Klinika. Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika beköltözésével létrejött a központi intenzív osztály. A projekt keretében felújított területeken működnek a II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika ambulanciái, és itt kapott helyet a várandósok ultrahangvizsgálata, valamint a Perinatális Intenzív Centrum. Centralizálták a diagnosztikai feladatokat, így az új épületben kapott helyet az egyetem központi laborja, valamint itt található a központi sterilizáló és központi gyógyszertár. A külső klinikai tömbben működő klinikákat modern folyosórendszer köti össze az új épülettel.

A Korányi projekt keretében nemcsak az épület, hanem a műszerek és a berendezések is megújultak. Egyebek mellett új MR és CT berendezést is üzembe állítottak, továbbá jól felszerelt, modern műtőblokk jött létre az ortopédiának, és új sürgősségi fogadóhellyel gazdagodott az egyetem legmodernebb betegellátó részlege.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink