hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Romániában már digitálisan kártyáznak

A tervek szerint ma kezdik kihordani a postások az elektronikus egészségügyi kártyákat Romániában az állami egészségbiztosítással rendelkezőknek.

Az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) és a Román Posta között megkötött szerződés szerint a 13,6 millió egészségügyi kártya több mint 90 százalékát október végéig eljuttatják a címzetteknek. Az egészségügyi kártya egy a bankkártyákéval megegyező méretű és külalakú, mikrocsipet tartalmazó dokumentum, amelyen digitális formában tartalmazza a biztosított személyi azonosító adatait, és - bizonyos feltételek mellett - lehetővé teszi a hozzáférést az illető kórlapjához, a számára korábban felírt gyógyszereinek listájához az őt kezelő orvosok számára.

A kártya bevezetésétől egyebek mellett azt is remélik, hogy az új rendszer visszaszorítja a korrupciót, hiszen nem lehet majd fiktív egészségügyi szolgáltatásokat elszámolni az állami egészségbiztosítónál.

A román sajtó korábban arról cikkezett, hogy a - Cseke Attila, korábbi egészségügyi miniszter által 2011-ben kezdeményezett - rendszer működőképessé tételét az is hátráltatja, hogy a családorvosok még nem szerezték be a szükséges kártyaolvasókat. A bukaresti kormány szerint azonban néhány hónapon belül a biztosítottak már kártyáik segítségével vehetik majd igénybe az ingyenes családorvosi, vagy kórházi szolgáltatásokat.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink