hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Selypen az azbeszt az úr

Az egykori selypi cementgyár öt kilométeres körzetében évek óta rekordszámú daganatos beteget regisztrálnak, az érintettek fele már meg is halt – írj a NOL.

A lap abból az alkalomból idézi fel a történetet, hogy most három miniszter próbál pénzt szerezni a selypi gyártelep súlyos egészségügyi kockázatot jelentő azbesztszennyezésének felszámolására.

A Heves megyei Zagyvaszántóval határos Lőrincihez tartozó Selyp faluban 1971-től egészen 2004-ig gyártottak azbeszttartalmú termékeket. A gyárat ekkor bezárták, tavaly nyáron pedig robbantásos technikával bontották le az épültet. A robbantásra a helybéliek úgy emlékeztek: méteres porfelhő borította be a falut és a környéket.

Az épület romja veszélyes hulladék, a tavalyi bontás óta a porát szabadon viszi a szél. A lap úgy tudja: a 26,5 ezer tonna hulladék elszállításáról, ártalmatlanításáról eddig több javaslat is készült, a megvalósítás viszont még várat magára

Pedig tavaly már a közegészségügyi hatóságok is szembesültek a gyár korábbi működésének következményeivel. A régi gyár öt kilométeres sugarú körzetében a mellhártya-daganatos halálozási arány hirtelen az országos átlag harmincháromszorosára emelkedett. Ezt a daganattípust az esetek 85 százalékában az azbeszt okozza – olvasható a nol.hu-n.

hirdetés

Könyveink