hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Semmelweis Egyetem: együtt bizakodik a rektor és a kancellár

A kezdeti bizonytalanságok, kételyek után jónak bizonyul a kancellári rendszer a Semmelweis Egyetemen (SE) - erről Szél Ágoston rektor beszélt, számol be az MTI.

A rektori pozíció egy sajátos vezetői helyzet, de elsősorban a szakmai munkát felügyeli, míg a kancellár inkább közgazdászként viszonyul a végrehajtandó feladatokhoz, de mindenképpen egy másfajta szemléletet képvisel - mondta Szél Ágoston. Közös munkára törekednek majd a kancellárral, mindez persze nem azt jelenti, hogy nem lehetnek majd viták, de ha egy a cél - az egyetem jövője -, akkor nem kétséges, hogy a vitákból nem a rektor vagy a kancellár kerül ki győztesen, hanem maga az egyetem - mondta a rektor.

Szász Károly - aki november 15-e óta tölti be a kancellári posztot - célja, hogy a budapesti orvosegyetem még hatékonyabban, átláthatóbban és szakszerűbben működjön. Mint mondta, jelenleg az egyetemmel, a vezetőkkel ismerkedik és eddig semmilyen feszültséget nem tapasztalt a kancellári titulusával kapcsolatban. Úgy vélte, a felsőoktatásban újonnan kialakított duális vezetési struktúrára a gazdasági életben számos példa van. Szász Károly, aki két időszakban összesen mintegy hét évig volt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke, azt mondta, nyitottságot és segítőkészséget tapasztalt kinevezése óta.

Első feladatai között szerepel az intézmény szervezési és működési szabályzatának (szmsz) átdolgozása, erre egyébként a jogszabály hatvan napot biztosít. (Az új szmsz-t az egyetem szenátusa fogja jóváhagyni.) Kifejtette: a rektorhoz és a kancellárhoz tartozó feladatköröket a jogszabály körülírja. Az oktató, kutató munkát érintő szakmai kérdésekkel összefüggő döntések a rektorhoz tartoznak, míg a kancellár a gazdasági irányítást, az intézmény működtetését és az infrastruktúrát biztosítja mindehhez. A gyógyítói feladatokat illetően nem teljesen egyértelmű a jogszabály, a jogalkotó a szakegyetem speciális helyzetét nem vehette figyelembe - emlékeztetett. Az is a közös munka része, hogy a szabályozást pontosítsák, akár a fenntartó felé is jelezzék a nyitott kérdéseket.

Szász Károly közölte azt is, a héten a felsőoktatásért felelős államtitkárság egyhetes továbbképzést biztosít a kancellároknak, ahol a kinevezések óta eltelt időben felmerült kérdésekre is választ kaphatnak.

Szél Ágoston beszámolt arról is, hogy az egyetemen a kancellári kinevezés előtt már korábban létrehoztak egy úgynevezett operatív főigazgatói posztot, azonban a kancellári poszttal még hatékonyabbá tehető az egyetem működése - vélte.

A pluszforrások bevonásának lehetőségeiről Szász Károly azt mondta: az egészségügybe akkor kerül majd több pénz, ha valóban átlátható és szakszerű gazdálkodás folyik. Meggyőződése, hogy ahhoz, ami jól, transzparensen és ellenőrzötten működik, sokkal könnyebb támogatást kapni.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink