hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Az OTH eljárása a jogbiztonság követelményét sértő helyzetet idézett elő

Súlyos visszásságra figyelmeztet az ombudsman a reprodukciós eljárások körül

Az alapvető jogok biztosa szerint az érintett párok, valamint egyedülálló nők önrendelkezési jogával és a családalapítás szabadságával összefüggő súlyos visszásságot okoz, hogy 2015 júniusa óta szünetelnek Magyarországon a donorhímivarsejtek segítségével történő reprodukciós eljárások.

Székely László a szaktárcához fordult, kezdeményezve, hogy szakértők bevonásával haladéktalanul teremtsék meg az eljárások elvégzésének feltételeit.

Az alapvető jogok biztosa jelentésében felidézte: 2015 februárjában a hímivarsejteket importáló Krio Intézethez riasztás érkezett Dániából arról, hogy problémát találtak egy donornál, akinek a mintáját már nem forgalmazzák. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) ezután a Krio Intézet ellen jogszabályba ütköző tevékenység miatt indított eljárást. A 2015. júniusi elsőfokú határozatban az OTH eltiltotta az intézetet a hímivarsejtek behozatalától, és bármely hímivarsejt, akár belföldi befogadásától.

A szolgáltatást igénybe venni kívánók ezt követően nagy számban fordultak az ombudsmanhoz. A kezelés megkezdése előtt állók kifogásolták, hogy nem kaptak kielégítő tájékoztatást a külföldi donorsperma-vásárlás felfüggesztésének okairól. A kezelésben már részt vevők pedig azzal szembesültek, hogy donorsperma hiányában hiába vállalták az egészségileg és anyagilag is megterhelő előkészítő eljárást, írta a hivatal. A jelentés szerint a szolgáltatók is értetlenül álltak a határozat előtt, hosszú évek óta az egészségügyi államigazgatási szerv ellenőrzései, engedélye mellett végezték tevékenységüket.

Az OTH és a szaktárca álláspontja szerint a Krio Intézet a megalakulása óta a működési engedélye alapján pusztán ivarsejtletéti szolgáltatást nyújthatott volna. A hivatalból indított átfogó vizsgálatában Székely László ugyanakkor azt állapította meg, hogy a hatóság a megelőző 16 év ellenőrzései során, változatlan jogszabályi háttér mellett, nemcsak az ivarsejtletéti szolgáltatás biztosítására, hanem donorprogram folytatására is alkalmasnak találta a spermabanki, majd sejtbanki működési engedéllyel rendelkező Krio Intézetet.

Az alapjogi biztos szerint az OTH eljárása a jogbiztonság követelményét sértő helyzetet idézett elő, függetlenül attól, hogy a folyamatban lévő eljárásban a szabályozás melyik értelmezését találja majd helytállónak a bíróság. Abban az esetben nyilvánvalóan sérült ugyanis a jogbiztonság követelménye, ha az egészségügyi hatóság 16 évig jogszabálysértő módon hagyta működni a Krio Intézetet. Ugyanakkor az is aggályos a jogbiztonság oldaláról, ha az OTH eljárása törvénysértő módon akadályozta meg a jogszerűen végzett tevékenységet.

Az ombudsman külön is kiemelte, hogy az OTH mulasztott akkor, amikor nem biztosított semmilyen átmeneti megoldást a már megkezdett reprodukciós eljárások érintettjeinek.  A jelentésben kiemelte, hogy a statisztikák szerint Magyarországon a meddőség népbetegséggé vált: a reproduktív korban lévő párok 15 százalékát érinti, a Krio Intézet adatai szerint 2014-ben 152 jelentkező közül mindössze kettő volt alkalmas donornak. A megfelelően felhasználható donorspermium hiányában a reprodukciós eljárások Magyarországon lehetetlenné váltak, ami sérti az érintettek testi és lelki egészséghez való jogát, a nők életkorának előrehaladtával ugyanakkor minden eltelt nappal csökken az esély a gyermekvállalásra, ami az önrendelkezési joggal és a családalapítás szabadságával összefüggő visszásságot okoz, állapította meg Székely László.

Az ombudsman azt önmagában nem tartja aggályosnak, ha a megfelelően felhasználható donorspermiumot az állam kizárólag belföldről biztosítja. Az állami szerepvállalásnak azonban ma nincs jele, írta. Amíg a felajánlások nem elégítik ki a belföldi szükségletet, addig szerinte biztonsági szempontoknak is eleget téve meg kell fontolni a külföldi lehetőségek igénybevételét. Az állami közreműködés mögött ugyanis nemcsak egy betegség kezelése, hanem az érintettek jogainak érvényesülése és össztársadalmi érdek áll: a kívánt gyermekek megszületése.

Székely László felkérte az emberi erőforrások miniszterét, intézkedjen arról, hogy az OTH a hatósági feladatellátása során a jogbiztonság követelményével összhangban álló gyakorlatot folytasson. Kezdeményezte a miniszternél, hogy teremtse meg a donorspermiummal végzett reprodukciós eljárások elvégzésének a feltételeit, az ellátás megfelelő biztosítását és 2016. december 31-ig adja ki a részletszabályokat rögzítő végrehajtási rendeletet.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Hospice szakápolástan

    Az otthoni hospice ellátás egyre jobban terjed hazánkban. Jelen kötet segítséget nyújt a haldokló betegek otthoni ellátásában, ápolásában a...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...