hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Szél Ágoston lett a rektorjelölt a Semmelweis Egyetemen

Prof. dr. Szél Ágostont választotta rektorjelöltnek a Semmelweis Egyetem Szenátusa. A rektori megbízásra vonatkozó javaslatot a szaktárca vezetője küldi meg a köztársasági elnöknek, aki 2015. július 1-jével 3 éves időtartamra bízza meg az új rektort.

A Szenátus 2015. április 8-ai ülésén Szél Ágoston jelenlegi rektort és Merkely Bélát, az egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának igazgatóját hallgatta meg, akik pályázatot nyújtottak be a Semmelweis Egyetem rektori tisztségének betöltésére. A Szenátus titkos szavazással dr. Szél Ágostont választotta rektorjelöltnek.

Mint azt a MedicalOnline korábban már megírta: két érvényes pályázat érkezett a szaktárca által kiírt pályázatra. A kiírásra azért volt szükség, mert a jelenlegi rektor mandátuma 2015. június 30-án lejár. Információink szerint míg Szél Ágoston – aki három éve a stabilitás és együttműködés programját hirdette meg – a többi közt az elért eredményeket, a megkezdett rendezési folyamatok folytatását és a visszarendeződés elkerülésének fontosságát hangsúlyozta, addig Merkely Béla a struktúraváltás és a fejlesztés mellett főként azt emelte ki 2018-ig szóló programjában, hogy nem mindegy, mi az esetleges megszorítás célja. Tény, hogy a jelenlegi gazdálkodási helyzet tarthatatlan  – írta, pályázatában –, ám nem mindegy, hogy ennek fókuszában a fiskális egyensúly rövidtávú megteremtésének szándéka áll, avagy a stratégiai fejlesztésből fakadó előremenekülés.

 Az új Szervezeti és Működési Szabályzat szerint a Szenátus valamennyi tagja többségének szavazatával dönt a rektorjelölt személyéről, majd a javaslatot megküldi a fenntartónak. A nemzeti felsőoktatási törvény értelmében a rektori megbízásra vonatkozó javaslatot a szaktárca vezetője küldi meg a köztársasági elnöknek, aki 2015. július 1-jével 3 éves időtartamra bízza meg az új rektort.

MedicalOnline
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink