hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Szerdán vita lesz: Minimum, hogy meg kell védeni?

Fórumot hívnak össze jövő szerdára a sürgősségiek, hogy az érintettekkel megvitassák: meg kell-e védeni a szakmai feltételrendszert, látnak-e fenyegetést a minimumrendelet tervezett átírásában.

„A Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság január 27-ei, 15 órakor kezdődő vitafórumán a szakma jeles képviselőinek részvételével szeretnénk a nyilvánosság számára is egyértelművé tenni, hogy a szakmai feltételrendszerek a beteg biztonságát szolgálják, és nem a minimumfeltételeket kell átszabni vagy felfüggeszteni, mint inkább a struktúrát kellene úgy átalakítani, hogy a szolgáltatók betarthassák a feltételrendszert” – írják közleményükben.

Az elmúlt egy évben többször esett szó a betegellátást meghatározó minimumfeltételek megváltoztatásáról, legutóbb Ónodi-Szűcs Zoltán öt pontjában került ez előtérbe – emlékeztetnek. – Az államtitkár szerint a jelenlegi, leltárszerű minimumrendelet virtuális hiányt hoz létre az intézményekben, ezért inkább a feladat szerint kell meghatározni az intézményekkel szemben támasztott követelményeket.
Eddig a szakmai kollégium javaslataik alapján készült a szolgáltatási feltételeket megszabó úgynevezett minimumrendelet, amelyek betarthatóságához a finanszírozó OEP-nek kellene biztosítania a szükséges anyagi keretet, ami azonban sok esetben elmarad a kívánatostól. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) főosztályvezetője, dr. Ladányi Márta tavaly november végén szűk szakmai körben számolt a városi és megyei kórházakban és az egyetemi klinikákon folytatott vizsgálatuk eredményeiről. Eszerint egyetlen vizsgált kórház sem felelt meg az elvártaknak, és van olyan intézmény, amely a minimumfeltételek alig 25 százalékának felel meg.

A szerdai vitafórum meghívóját, programját innen tudja letölteni.

 

(forrás: MSOTKE)

Kapcsolódó fájlok

hirdetés

Könyveink