hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Szombathelyen lesz a magyar egészségipar központja

Nemzeti Egészségipari Információs Központ és Nemzeti Táplálkozástudományi Információs Központ jön létre a 2015-ös Milánói Világkiállítás hazaszállítandó magyar pavilonjában.

A két új intézmény 2016-ban kezdheti meg működését a magyar pavilonnak az egykori szombathelyi huszárlaktanyába szállított épületében.

A Nemzeti Egészségipari Információs Központ egységes felületen fogja megjeleníteni a minősített magyar egészségügyi szolgáltatókat, itthon és külföldön információkat ad a magyarországi gyógyítási lehetőségekről, szolgáltatásokról és ezekre a központon keresztül be is lehet majd jelentkezni bárhonnan a világból. A látogatók a tervek szerint szolgáltatási csomagokat is tudnak foglalni és fizetni szállással, utazással együtt, ebben pedig 24 órás call center segíti őket.

A Nemzeti Táplálkozástudományi Információs Központ feladata pedig az lesz, hogy a tiszta forrásból származó élelmiszerek és a helyes táplálkozás széles körben megismerhetővé váljon – idézi az MTI a világkiállítás magyar pavilonjának megvalósításáért, utóhasznosításáért, majd működtetéséért felelős állami tulajdonó Carpathia Kft. vezetőjét, Fórizs Zoltánt.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink