hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Tudja már, hogy mi lesz a dolga az e-Recepttel?

Mit lehet már tudni a 2017 januárjától kötelező eRecept gyakorlati alkalmazásáról? Milyen lesz a felírás, a kiváltás? – ezt igyekszik összegezni honlapján a Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége.

„A társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi intézményeknek 2017 elejétől mindenképpen kötelező lesz csatlakozni az EESZT-hez, de azt az orvos dönt majd el, hogy hagyományos vagy elektronikus receptet ír-e fel. Ha a beteg erre engedélyt ad, akkor a gyógyszerek felírása előtt az orvos azt is leellenőrizheti, hogy más orvosok mikor és milyen vényeket írtak fel a betegnek korábban. Emellett a tervek szerint a rendszer képes lesz interakció vizsgálatára is.

Ha az orvos úgy határoz, hogy a korábbiaknak megfelelően papír alapú vényt állít ki, akkor a jelenlegi gyakorlathoz képest nem lesz jelentős változás: az EESZT-ben csak az orvosi vizsgálathoz kapcsolódó adatokat kell rögzítenie. Az elektronikus vény felírása a gyakorlatban ezzel szemben azt jelenteni, hogy az orvos a saját vényfelíró programjának segítségével a szükséges adatokat nem papírra nyomtatja ki, hanem az EESZT-ben elektronikus vényként rögzíti majd. ... a fejlesztők gondoltak azokra is, akik nem szeretnek „üres kézzel” távozni a rendelőből. Az ő részükre az orvosnak lehetősége van egy tájékoztató nyomtatására, mely egyetlen lapon tartalmazza majd az összes szükséges adatot az aktuálisan felírt összes vényről. A papír alapú vényekhez hasonlóan a tájékoztató tartalmazza majd a beteg és a rendelő orvos azonosításához szükséges adatokat, valamint a felírt gyógyszerekkel kapcsolatos információkat is, így rajta lesz a gyógyszer neve, hatáserőssége, kiszerelése és adagolása is. A gyorsabb azonosítás elősegítése érdekében a tájékoztatón elhelyeznek egy egyedi vonalkódot is.

A rendszer bevezetését követően a tájékoztató nyomtatása egy ideig kötelező lesz, azonban a későbbiekben már csak a beteg külön kérésére kell majd kiállítani” – olvasható a hgysz.hu-n.

(forrás: Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége)

cimkék

hirdetés

Könyveink