hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Várólisták: elmaradt a nagy rövidülés

Hiába kaptak tavaly év végén csaknem nyolcszáz millió forintot a kórházak a térd- vagy csípőprotézisre várók számát, nem rövidültek érdemben a várólisták – írja a VG.hu.

Egy évvel ezelőtt, amikor az Egészségügyi Államtitkárság több vezetője is arról beszélt, hogy a várólisták nem tükrözik a valós adatokat, 68 ezer beteg várt országszerte valamilyen műtétre vagy műszeres beavatkozásra – emlékeztete a lap. –  Jelenleg szintén csaknem 68 ezer beteg áll sorban. A várólisták hossza tehát szinte semmit sem változott, annak ellenére, hogy tavaly november óta a kórházakat 30 ezer forintos bírsággal sújtják, ha nem tartják naprakészen a lajstromokat, például nem figyelnek arra, hogy töröljék azokról a már megoperált vagy időközben netán elhalálozott betegeket. „A hibák száma a bevezetés óta eltelt időszakban jelentősen csökkent, így egyre pontosabb a nyilvántartás” – ismeri el most már az OEP is – olvasható a vg.hu-n.

(forrás: vg.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink