hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Évi 1 százalékkal nő a császármetszések aránya

„Az a szokás, hogy 12 órán belül szülni kell” – címmel közöl a hvg.hu átfogó cikket arról, hogy Magyarországon évente mintegy 30 ezer nő szül császármetszéssel.

Mindenki több okot is felsorol, amikor azt tudakoljuk, miért emelkedik a császármetszések száma – írják – , de komoly, a rendszert felmérő háttértanulmány eddig nem született. A szakmában nagy az egyetértés abban, hogy jobb lenne, ha kevesebb „császár” lenne, de könnyen lesöprik a problémát azzal, hogy az egész nyugati világban ez tendencia.

A nőgyógyászok szakmai indokként azt hozzák fel, hogy a nők egyre később szülnek, és egyre több olyan nő vállal gyereket, akinek egészségügyi problémája van (szervtranszplantált, cukorbeteg, szívbeteg stb.), ami növeli a hüvelyi szülés rizikóját. Emellett ma már ezres nagyságrendben kerül sor mesterséges megtermékenyítésre, ami szintén emeli a császármetszések arányát.

Az azonban jól kivehető, hogy amikor az orvos elkezd beavatkozni egy természetes folyamatba, akkor könnyebben ér véget a történet császármetszéssel. Az epidurális érzéstelenítés például előrevetítheti a császármetszést, mert bár bizonyos problémás esetekben hasznos lehet a fájdalomcsillapítás (koraszülés, terhességi magasvérnyomás, a magzat méhen belüli fejlődési lemaradása stb.), de ilyenkor a szülésbefejező műtétek aránya is megnövekszik.

„Ha egy kicsit megpiszkáljuk a dolgot, akkor az egésznek a mélyén ott van a félelem” – mondta a nevét a széles nyilvánosság előtt inkább nem vállaló szülész-nőgyógyász. „Az orvos fél a műhibapertől, az asszony fél a komplikációktól.

Valahogy általánosan kialakult az a nézet, hogy a császármetszés mindent megold. A műhibapereknél az az első kérdés, hogy miért nem császároztak, vagy miért nem előbb császároztak, pedig „nyugaton” már időként azt a kérdést is felteszik a bíróságon, hogy miért császároztak. Kevesen tudják, hogy az újszülöttkori agykárosodások – amelyek a perek nagy részét adják – döntő többsége a terhesség alatt alakul ki, a szülés folyamata a 10-20 százalékukért felelős. Éppen ezért az ilyen károsodások száma nem csökken lényegesen annak ellenére sem, hogy nő a császármetszések számaolvasható a hvg.hu-n.

(forrás: hvg.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés