hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Influenza járvány: már a vérzékenyek is védekezhetnek

Ettől a szezontól kezdődően már a vérzékenyek is védekezhetnek vakcinával az influenza ellen. Az oltóanyagok kiszállítása megkezdődött patikákba, ahol 1500-3500 forint közötti áron szerezhetők be az ampullák. A rizikócsoportok rendelkezésére idén is 1,3 millió adag ingyenes vakcina áll.

Október elsejétől indul az influenza figyelőszolgálat, tudtuk meg az országos tisztifőorvos helyettesétől. Szabó Enikő azt is elmondta, hogy a háziorvosokon kívül azoktól a közintézményektől – óvodáktól, iskoláktól – is kapnak jelentést, ahol a hiányzás aránya eléri a 30 százalékot.

Az idei esztendő legnagyobb újdonsága, hogy végre megoldódik a vérzékeny betegek influenza elleni védelme is. A nemzetközi piacon alig két éve jelent meg az úgynevezett intradermális vakcina, amely nem tartalmaz például tartósítószert és adjuvánst, speciális kis tűvel nem az izomba, hanem a bőrbe adják be. Ebből 2000 adag ingyenesen jut a hemofiliásoknak, s a patikákban is bárki megvásárolhatja, igaz, ez a készítmény a legdrágább.

Jövőre egyébként megoldódik az oltástól félő gyermekek problémája is, hiszen megjelenik az intranazalis, vagyis spray formájában adható influenza elleni védőoltás.

A háziorvosokhoz október közepéig jutnak el a már ismert rizikócsoportoknak ingyen adható oltóanyagok. Ingyenesen 1,3 millió ampulla áll rendelkezésre, ezek a magyar Omninvest készítményei. A 2012-2013-as szezonban a háromkomponensű vakcina egy, már korábban is alkalmazott (H1N1) és két új (H3N2, Yamagata) vírustörzset tartalmaz. A 6 hónaposnál idősebb, de 3 évesnél fiatalabb gyermekek közül azoknak, akik valamelyik rizikócsoportba tartoznak 5000 adag ingyenes oltóanyagot különítettek el. Az elmúlt években a térítésmentes vakcinák révén 10-13 százalékos átoltottságot sikerült elérni, amihez további 1,5-2 százalék társult a patikákban vásárolt készítmények beadása révén. Ez az arány a régió országai között kimondottan jónak mondható. A H1N1 járvány utólagos pozitívuma, hogy talonba került egy korábbi tévhit, az nevezetesen, hogy a terheseket nem szabad beoltani, mert ez akár árthat a magzatnak. Ez utóbbit ugyan soha semmiféle vizsgálat nem igazolta, Európában és az Egyesült Államokban mégis tényként kezelték és ehhez tartották magukat. Az áttörést azzal sikerült elérni, hogy kiderült: azok a kismamák nem betegedtek meg, akik időben beoltatták magukat. Szabó Erika arra is felhívta a figyelmet, hogy érdemes minél előbb beadatni az oltást, akkor, amikor még nem kezdődik el az ingyenes vakcinák felhasználása, ami nyilvánvalóan a szokásosnál nagyobb betegforgalmat okoz majd a rendelőkben.

Ám nem csak a háziorvosoknál lehet oltáshoz jutni. A vakcinát gyártó cégek is működtetnek majd oltópontokat, s az ÁNTSZ  fővárosi központjában (IX. kerület Gyáli út 2-6) is működtet majd a tisztiorvosi szolgálat egy ingyenes oltópontot, ahol a tervek szerint nem csak az ingyenes oltást lehet majd beadatni, hanem akár a közeli patikában kiváltottat is. Nem árt tudni, hogy valamennyi oltóanyag vényköteles.

A kötelező illetve kötelezően ajánlott védőoltásokra – beleértve az influenza ellenit is – idén közel 7 milliárd forintot fordít az állam. A gyerekekre ebből 14 éves korukig személyenként 58.800 forint jut. Magyarországon jelenleg 10 betegség ellen oltanak kötelezően, míg a pneumococcus kötelezően ajánlott. Ez utóbbiból az átoltottság 85 százalékos jelenleg. Amennyiben az ország gazdasági helyzete lehetővé teszi, a szakemberek szeretnék ha a HPV illetve a bárányhimlő elleni oltás is kötelezővé válna. Az utóbbit azért tartják fontosnak, mert igen hosszú a lappangási ideje – két-három hét – ezalatt sokakat megfertőz, s az sem elhanyagolható, hogy az évi, átlagosan 40-50 ezer esetből néhány beteg súlyos szövődményekkel kórházi ápolásra szorul.

Az ÁNTSZ járványügyi főosztályának vezetője szerint rengeteget ártanak azok a tudatlan emberek, akik a védőoltások ellen agitálnak. Az Egyesült Államokban például vizsgálatokkal bizonyították, hogy azoknak a kisbabáknak csökken az IQ-ja akik két hónapos koruk alatt kapják meg a szamárköhögést, sorolta Ócsai Lajos. A jelenlegi magas színvonalú átoltottságnak tudható be, hogy a több államban „arató” kanyarójárvány – amelynek Bulgáriában például 22-en estek áldozatául – Cipruson és Izlandon kívül csak Magyarországot kerülte el. A magyarok közül egész életre szóló kanyaró elleni védettséget az 1979 után születettek élveznek, akik már két oltást kaptak. Az ezt megelőző tíz évben született gyermekek esetében még csak egyszer oltottak, számukra – tekintettel a környező országokban megjelenő járványokra – oltási kampányt is hirdetett korábban az ÁNTSZ. Ócsai Lajos arra is felhívta a figyelmet, hogy egyes, gyermekkorban kapott védőoltást – ilyen például a Di-Per-Te – érdemes később megszületendő gyermekük védelmében megismételtetniük a családalapítás mellett döntő fiataloknak.

Horváth Judit
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés