hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Gyógyítás

Változások az elsősegélynyújtás vizsgán

Módosulnak október 1-től a közúti elsősegélynyújtó vizsga egyes tartalmi elemei – jelentette be sajtótájékoztatón Selymes Erik, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
A módosítást az Európai Uniós (EU) ajánlások szerinti szakmai irányelvek változásai, a laikus elsősegélynyújtás fejlesztése, a hirtelen szívhalál megelőzéséhez szükséges ismeretek, gyakorlatok kialakítása, valamint az újraélesztés széleskörű társadalmi megjelenésének igénye tette szükségessé. A változást régóta tervezik, hogy megfeleljenek a nemzetközi elvárásoknak – mondta el Mártai István, az Országos Mentőszolgálat régióigazgatója, az Elsősegélynyújtó Szakmai Bizottság tagja. Hozzátette: legutóbb 2005-ben módosították az elsősegélynyújtás vizsgarendjét. Az orvosi-szakmai elvárások szerint az életben tartáshoz nem elég pusztán lélegeztetni a beteget, komplex újraélesztésre van szükség. A segítőnek fel kell ismernie, milyen segítségre szorul a sérült. A félautomata defibrillátor önmagában nem elegendő, olyan személy képes hatékonyan használni, aki készség szinten elsajátította és alkalmazni tudja az újraélesztés technikáját.

A cél, hogy a társadalom minél szélesebb rétege ismerje meg ezeket a tudnivalókat – hangsúlyozta. A vizsgában beálló változás azt jelenti, hogy a vizsga első feladataként az újraélesztési fantomon minden vizsgázónak önállóan be kell mutatnia a hatásos mellkas-kompressziót, azaz szívmasszázst és lélegeztetést. Ennek ismerete és az eredményes vizsgához szükséges kellő elsajátítása megfelelő oktatóeszközt, valamint gyakorlati képzést és előzetes gyakorlást igényel. A legmotiváltabb réteget, a diákokat szeretnék megcélozni, hogy általános ismeretei anyagként kerüljön be a tananyagba az elsősegélynyújtás.
 
Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke a szervezet nyári elsősegélynyújtó tevékenységéről elmondta: a Velencei-tónál 4 strandon voltak jelen a munkatársak, 330 esetben segítséget tudtak nyújtani. A Balatonnál idén 26 strandon álltak készenlétben, több mint 400 fiatal orvostanhallgató dolgozott júliusban és augusztusban, 13 strandon félautomata defibrillátor is a rendelkezésükre állt.

Ha sok a baleset egy üdülőhelyen, akkor oda nem szívesen mennek a vendégek, ezért a Magyarország legbiztonságosabb tava programban egyebek mellett korszerű mentőcsónakokat vásároltak 43 Balaton parti településnek – közölte a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke. Suchman Tamás hozzátette: a céljaik közé tartozik, hogy minden egyes fizető és szabad strandon jelen legyenek az életmentő csapatok, s hogy minden településen legyen lélegeztető készülék és defibrillátor, valamint a képzéshez is hozzájárulnak.

MTI

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés