2024. április. 19., péntek - Emma.

A magas vérnyomás kezeléséről rendeznek nemzetközi orvoskonferenciát Szolnokon

Mérföldkő lesz a szolnoki Hetényi Géza kórház kardiológiai centrumának fejlődésében az a nemzetközi orvoskonferencia, amelyen a szakma legjelesebb hazai képviselői mellett világhírű professzorok is megosztják majd a résztvevőkkel a magas vérnyomás kezelésére vonatkozó tapasztalataikat – közölte a program főszervezője.

Herczeg Béla, a szolnoki Hetényi Géza kórház kardiológiai osztályának főorvosa elmondta: a VII. Nemzetközi Hypertonia Nap házigazdája a Magyar Hypertonia Társaság Szolnoki Decentruma és a Szolnok Szívügyünk Alapítvány lesz. A seregszemlének november 11–12. között a Szolnoki Főiskola ad otthont, ahol az előzetes visszajelzések alapján mintegy 250 résztvevő cseréli majd ki egymással a magas vérnyomás kezelésére vonatkozó tapasztalatait.
Ott lesz a konferencián Giuseppe Mancia az Európai Hypertonia Társaság oktatási testületének elnöke, egyben a milánói orvosegyetem professzora, valamint Athanasios J. Manolis az Európai Hypertonia Társaság tanácsának tagja és az athéni Asklepion Kórház Kardiológiai Osztályának vezetője.
A főorvos elmondta, hogy a Tisza-parti megyeszékhelyen kiépült a szív és érrendszeri ellátás teljes feltételrendszere. Az első fontos lépést 2003-ban az jelentette, amikor a betegek és az orvosok birtokba vehették a Tószegi úti telephelyen kialakított új épületet, benne a kardiológiai őrzővel.
A technikai felszereltség, valamint az ellátás bővítése lehetővé tette, hogy a Szolnok 80–100 kilométeres vonzáskörzetében élő közel félmillió embernek 2006 óta ne kelljen a fővárosba, vagy más vidéki kardiológiai centrumba utaznia, ha szívkoszorúér-festésre vagy stent beültetésre szorul. Egy hónapja a szívritmus-szabályzó (pacemaker) beültetés is megoldottá vált a Hetényi kórházban.
A napjainkban 96 ággyal működő, Magyarországon, sőt Európa számos régiójával összemérve is kiemelkedő színvonalú helyi kardiológiai központ és magas vérnyomás decentrum fejlesztésére több mint félmilliárd forintot fordítottak az elmúlt évek során – közölte Herczeg Béla, jelezve: a létesítményben pillanatnyilag fő- vagy mellékállásban 20 kardiológus szakorvos dolgozik és jó hírének köszönhetően az osztály – az országos tapasztalatokkal ellentétben – nem küzd orvoshiánnyal.
A magas vérnyomás betegségről szólva a főorvos kifejtette: világszerte évente mintegy 17 millió ember hal meg szív- és érrendszeri megbetegedés következtében, melynek egyik meghatározó kórokaként tartják számon a hipertóniát. Magyarországon ma a magas vérnyomás a felnőtt népesség mintegy kétharmadát veszélyezteti, míg a szív- és érrendszeri betegség 52 százalék feletti részarányával vezető haláloknak számít és az előrejelzések alapján ebben az elkövetkező 20 év sem hoz majd számottevő változást.

(forrás: MTI)