A KDNP-s Máthé Zsuzsa a Magyar Nemzetnek azt mondta, a szívhangrendelet eltörlésével magukra hagynák a krízishelyzetbe került nőket.
Az Országgyűlés tegnapi ülésén nagy vihart kavart a szívhangrendeletről szóló kérdés, a miniszter most dokumentumokat tett közzé ezzel kapcsolatban.
A szívhangrendelet, és a "Covid-károsultak" kártalanítása is szóba került az interpellációk során az Országgyűlés hétfői ülésén.
A Tisza-kormány felülvizsgálná a szívhangrendelet, az életvédők most petíciót indítottak annak védelmében, írja a Magyar Nemzet.
A nők egészségtudatosságát és tájékozottságát javító program indul a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum hét iskolájában.
Az EP támogatta azt a polgári kezdeményezést, mely egy uniós finanszírozású, önkéntes szolidaritási mechanizmus létrehozását sürgeti.
A Telex szerint nem igazán volt hatással a terhességmegszakítások számára a 2022 szeptemberében elfogadott szívhangrendelet.
A szükséges számú támogatói nyilatkozat összegyűjtését követően az Európai Bizottság megkezdi "a biztonságos és hozzáférhető abortusz" érdekében indított európai polgári kezdeményezés részletes vizsgálatát.
A nők nagyobb valószínűséggel szembesülnek mentális problémákkal abortusz után, és gyakrabban szorulnak kezelésre is, írja a Vasárnap.
Az Egyesült Királyság parlamentje szavazott az abortusz dekriminalizációjáról, mert 24. hét utáni megszakítások száma emelkedett, írja a hvg.hu.