Nemcsak a legújabb uro-onkológiai határterületeket és a hazai integrációs törekvéseket vették górcső alá a minap III. Kék Golyó Palliatív Napon, hanem rávilágítottak arra is, hogy az életvégi tervezés és a tüneti terápia nem a gyógyítás feladása, hanem a legmagasabb szintű betegközpontú gondoskodás.
Kiadónk, a PPH Media a sikeres 2025-ös verseny után 2026-ban másodszor hirdeti meg MedCom néven a gyógyszeripari és egészségügyi marketingmegoldások versenyét.
Jelentős átalakulás kezdődött meg az egészségügyi irányítás rendszerében az elmúlt hetekben, mondta az Egészségügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára az AIPM szakmai konferenciáján.
A rendszer nem működhet tovább úgy, hogy a döntésekből pont azok maradnak ki, akikről az egész szól – fogalmazott a MedicalOnline-nak Hegedűs Zsolt. Az új tárcavezető első miniszteri interjújában beszélt a parancsuralmi működés lebontásáról, a hálapénz „átalakult” rendszeréről és arról is, kiknek kell aggódniuk az egészségügyben induló transzparencia-leltár miatt.
A HUN-REN jelenlegi vezetésével nem képzelhető el a kutatóhálózat megújítása, a kialakult feszültségek feloldása, közölte Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter.