2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Ebolások szöktek meg

Fegyveresek feldúltak Monroviában, Libéria fővárosában egy olyan központot, amely az Ebola-vírus elleni küzdelemre jött létre, s a behatolást kihasználva 17 beteg megszökött.

"Betörték az ajtókat és kifosztották a helyiségeket. A betegek mind elmenekültek", mondta Rebecca Wesseh, aki szemtanúja volt a vasárnapra virradó éjjel történteknek. Szavait megerősítették környékbeli lakosok és a libériai egészségügyi dolgozók szövetségének főtitkára, George Williams is. Elmondása szerint 29 Ebola-beteget vettek fel előzetes kezelésre a központba, hogy azután kórházba szállítsák őket.

"Az Ebola-teszten mind pozitívnak bizonyultak, mondta. A 29 beteg közül 17 szökött meg, kilencen négy nappal ezelőtt meghaltak, hármat pedig tegnap erővel elvittek a rokonok." Hogy hova, azt nem tudni. A többségükben fiatalokat erőszakkal kényszerítették be az Ebola-központnak otthont adó, Monrovia külterületén álló gimnáziumba, folytatta Rebecca Wesseh. Elmondta, Ellen Johnson Sirleaf államfővel szemben ellenséges szavakat kiáltoztak és azt, hogy az országban "nincsenek ebolások". Az erőszakos behurcolás miatt szöktek el a betegek és rajtuk kívül ápolók is, tette hozzá.

Az 1976-os megjelenése óta a most legsúlyosabb Ebola-járványnak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint eddig 1145 halálos áldozata van: 413 Libériában, 380 Guineában, 348 Sierra Leonéban és négy Nigériában. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, hányás és bizonyos esetekben belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót felfedezték.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink