2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Katonaorvosból is kevés van

Magyarország NATO- vagy ENSZ-beli kötelezettségvállalását is veszélybe sodorhatja a katonaorvosok alacsony száma – írja a Magyar Idők.

Az orvoshiány miatt a Magyar Honvédség már most is komoly nehézségek árán tudja kiállítani a különféle katonai műveletek, például a nemzetközi missziók egészségügyi biztosításához szükséges létszámot. Néhány éven belül azonban hazánk NATO- vagy ENSZ-beli kötelezettségvállalását is veszélybe sodorhatja a katonaorvosok alacsony száma. Pozitívabb kilátásokra csak egy honvédorvosi életpályamodellel van esély, ezzel már államtitkári szinten foglalkoznak – értesült a Magyar Idők.

A NATO szinte összes tagállamában, így Magyarországon is gondot okoz, hogy egyre kevesebb a katonaorvos. Pedig a munkájukra számos területen szükség van, a különféle hadrendek (szárazföldi csapatok, légierő) támogatásától a nemzetközi akciókban való részvételen át a katasztrófaelhárítás és az újjáépítés egészségügyi biztosításáig – olvasható a hírportálon.

NATO-szinten a különböző műveleteknek csak a kétharmadát tudják egészségügyi biztosítással lefedni, Magyarországon a csapatoknál az orvosállások körülbelül fele betöltetlen, a katonaorvosok közül gyakorlatilag hiányzik a 25–35 éves korosztály. Az említett feladatoknak ezért már most is csak nagy nehézségek árán, komoly logisztikával tud megfelelni a Magyar Honvédség (MH) – derült ki egy, a közelmúltban tartott konferencián. Dr Meglécz Katalin orvos ezredes elmondta: rendszeresen előfordul, hogy a Honvédkórházból kell bizonyos feladatokra akár magas rangú tiszteket is kivezényelni, vagy hogy hasonló okok miatt felezni-harmadolni kell a katonaorvosoknál a hat hónapos missziós időtartamot – írja a magyaridok.hu. Úgy, hogy közben Magyarország ENSZ- és NATO-beli, illetve európai uniós kötelezettségei mind nagyobb számú katona-egészségügyi kontingens külföldi missziós tevékenységét igényelnék.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink