2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Maradhatnak Angliában?

Minden jelenleg kint élő európai uniós munkavállaló maradhat az Egyesült Királyságban azután is, hogy a szigetország kilép a közös térségből – írja kormányzati forrásokra hivatkozva a The Daily Telegraph, amit a Magyar Nemzet idéz.

A londoni kormány számításai szerint ugyanis a mintegy 3,6 millió főt kitevő, más európai uniós országból származó lakosság 80 százalékának a 2019-es kiválás idejére már állandó lakhatási joga lesz, mivel legalább öt évet élt a ködös Albionban. A tervek szerint a maradék mintegy húsz százalék is maradhat, ők felmentést kapnának a szabályok alól. A brit lap egyik informátora ugyanakkor kijelentette, hogy még dolgoznak a pontos kivitelezésen, egyúttal pedig leszögezte, hogy az intézkedésnek kölcsönösen kell működnie, vagyis a többi tagországnak is biztosítania kell a brit munkavállalók jövőjét.

A brit statisztikai hivatal számai szerint az idei első negyedévben 2,1 millió külföldi uniós állampolgárnak volt állása az Egyesült Királyságban – ebbe nyilván nem számolták bele a munkakeresőket és a kiskorúakat. A legnagyobb közösséget a 800 ezer lengyel alkotja, nagy részük – akárcsak a magyarok – a 2004-es nagy uniós bővítési hullám után költözött a szigetországba. Őket mennyiségben a 385 ezer ír, valamint a 300 ezer német bevándorló követi, míg a magyarok számát a statisztikusok 2016 elején nagyjából 94 ezerre becsülték. Az utóbbi húsz évben a munkaképes korú nagy-britanniai lakosság körében a más tagországból érkezők aránya 1,8-ről 6,3 százalékra növekedett.

A Munkaerő-piaci tükör 2015-ös kiadványának szerzői az elérhető adatokat összegezve egyébként arra jutottak, hogy az Egyesült Királyságban dolgozó magyarok közül kirívóan magas azok aránya, akik felsőfokú végzettséggel végeznek betanított munkát, írja a lap.

(forrás: Magyar Nemzet)

cimkék

hirdetés

Könyveink