Rokkantsági segély pedofiloknak

A görög rokkantak január 9-én felháborodásuknak adtak hangot, mivel a kormány úgy döntött, hogy az államilag elismert rokkantsági csoportok listájára felveszi a pedofileket, az exhibicionistákat és kleptomániásokat is.

A Rokkantak Országos Szövetsége „érthetetlennek” nevezte a határozatot, és felhívta a figyelmet arra, hogy a pedofilek nagyobb összegű rokkantsági segélyt fognak kapni, mint a szervátültetésen átesett emberek egy része.

A Munkaügyi Minisztérium azzal érvelt, hogy a rokkantlista bővítése – a már említetteken kívül a piromániásokkal, a játékszenvedély rabjaival, a fetisisztákkal és a szadomazochistákkal – azért szükséges, hogy megtörténhessen az érintettek egészségügyi felmérése és anyagi segítséget kaphassanak.

rokkantak

 

A Rokkantak Országos Szövetségének vezetője, a vak Yiannis Vardakastanis azonban arra figyelmeztetett, hogy az új lista nehézségeket fog okozni a görög rokkantaknak, akiknek juttatásait már amúgy is lefaragták az ország pénzügyi krízishelyzete miatt.

„Érthetetlen, ami történt. Úgy hiszem, nagy hibát követtek el. A lista a rokkantsági mértékek jelentős megváltoztatását is tartalmazza, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy sokaknak a továbbiakban már nem járnak a rokkantságuk miatt őket megillető juttatások” – mondta Vardakastanis.

Az új lista szerint a piromániásokat és a pedofileket akár 35 százalékos rokkantnak lehet tekinteni – ezt azzal érdemes összevetni, hogy egy szívátültetésen átesett személy 80 százalékos rokkantnak minősül. „Egyszerűen komolytalan egy kukkolót 20–30 százalékos rokkantnak tekinteni, miközben azok a cukorbetegek, akik naponta négyszer-ötször adnak be maguknak inzulint, csak 10 százalékosak” – fejtette ki Vardakastanis.

Görögország 2009 óta küzd azért, hogy elkerülje az államcsődöt. Az egészségügyre és a jóléti programokra fordított összegeket jelentősen megkurtították, hogy eleget tegyenek az IMF és több ország hitelezési feltételeinek. Az állami támogatástól függő jóléti programok szenvedték ezt meg a leginkább; a rokkantak egyes csoportjainak, például a siketeknek hirtelen és jelentősen csökkent az életszínvonaluk. A kormány harcol a jóléti rendszerekkel való visszaélések ellen is: több tízezer rokkantat fognak újra minősíteni.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline, Yahoo! News)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...