2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Szabadon, szépen szülnek

Magyarországon a nők közel 80 százaléka sebészeti beavatkozással, császár- vagy gátmetszéssel hozza világra a gyermekét, az Egészségügyi Világszervezet 20-25 százalékos ajánlásával szemben, emlékeztet a Szabad Föld.

Ezen változtatna a Séta a SzüléSzületéS minőségéért elnevezésű kezdeményezés. Egyetemi tanárok, szülésznők, pszichológusok vezényletével már két éve 150 kilométeres sétával hívják fel a figyelmet arra, hogy hosszú távon milyen hatással lehet az anya és a baba életére a szülés-születés élménye.

Az első sétájuk, pontosabban többnapos túrájuk Budapestről a Bélapátfalván található bábafához vezetett. A legenda szerint 100-150 évvel ezelőtt egy anya itt, a fa tövében hozta világra a gyermekét, a fa pedig árnyékot nyújtva „segített” a szülésben. Az eredeti bábafa már nincs meg, de amikor elpusztult, a legendát őrző helyiek egy másikat ültettek a helyére. A tavalyi túra célpontja Topolya volt, ahol szintén található egy „születés fája”. A résztvevők az éjszakai pihenőket leszámítva végig gyalogoltak, aminek szimbolikus jelentősége is van: nem szálltak vonatra, mert nem siettek, ahogy a szülést sem jó siettetni, hagyni kell természetes tempójában lezajlani.

Varga Katalin, az ELTE PPK Affektív Pszichológia Tanszékének docense szerint ma a fő nehézséget az jelenti, hogy az orvostanhallgatók szinte alig látnak normál, beavatkozásmentes szülést, így nem tanulják meg, milyen az, írja a lap.

(forrás: Szabad Föld Online)
hirdetés

Könyveink