2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Sztrájkoltak a román kórházakban

Kétórás figyelmeztető sztrájk volt a romániai kórházakban szerdán, az egészségügyben dolgozók többek között a szociális munkásoknak követeltek magasabb bért, közli az MTI alapján a hirado.hu.

Több romániai kórházban a sztrájk idején csak a sürgősségi eseteket látták el, illetve a szolgáltatások egyharmadát biztosították. Az egészségügyi szakszervezet szerint 70 ezer dolgozó vett részt a munkabeszüntetésben.

Azt követelték, hogy az idei béremelésekben a szociális munkások, a kórházak adminisztratív személyzete és a megyei közegészségügyi igazgatóságok dolgozói is részesüljenek. Emellett kérik, hogy a bérezési rendszer ne tegyen különbséget az érettségi utáni szakközépiskolát és az egyetemet végzett szociális munkások között, mert ugyanazokat a feladatköröket látják el.

Az egészségügyben dolgozók tavaly 25 százalékos béremelésben részesültek Romániában. Emellett az idén két olyan rendelet lépett hatályba, amely főként az egészségügyi bérek közötti igazságtalanságokat számolta fel, megemelve a dolgozók egy részének a bérét. A szakszervezetek azt kérik, hogy e két rendelet is vonatkozzon valamennyi egészségügyi dolgozóra.

Az érdekvédelmi szervezetek október 31-ére általános sztrájkot helyeztek kilátásba. A tiltakozások szeptember végén kezdődtek, azóta a résztvevők hetente sztrájkőrséget álltak különböző minisztériumok előtt.

(forrás: Híradó / MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink