2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

Belehalt a kegyetlen átverésbe

Meghalt a kórházban az a mellrákkal küzdő kecskeméti asszony, akinek hónapokig hatástalan placebókat adott sok-sok millió forintért egy szélhámos. A kegyetlen csaló mesterien felépített hazugságokkal rábeszélte arra is, hogy utasítsa vissza az orvosi kezeléseket, ami végül a nő halálához vezetett.

hirdetés

A megyei rendőr-főkapitányság nyomozóit is megviselte a 39 éves L. Zs. égbekiáltó, cinikus aljassága. Megegyeznek a vélemények abban, hogy hasonlóan lelketlen, a sértettnek hosszantartó gyötrelmes fájdalmat okozó elkövetési módszerrel régen találkoztak - írja a baon.hu. Az idős nőről júniusban írt a lap, amikor már öntudatlan állapotban, végső stádiumban feküdt a kecskeméti megyei kórház onkoradiológiai osztályán.

Az asszonynál néhány éve diagnosztizálták a mellrákot, amit hagyományos kezelésekkel próbáltak gyógyítani. Az idős nő jó ideig együttműködött az orvosokkal, majd váratlanul beszüntette a kemoterápiás és sugárdózisos kezelések felvételét.

Akkor fogott gyanút a család, amikor olyan gyógyszereket találtak a betegnél, amelyekről semmilyen információval nem rendelkeztek. Nem tudták, hogy mire szedi ezeket. Kiderült az is, hogy megszakította a kapcsolatot az orvosokkal. Mindeközben egy 28 millió forintot érő ingatlant is eladott titokban az asszony, és a vételárnak semmi nyomát nem találta a család. Ekkor fordultak egy magánnyomozóhoz. Meg akarták tudni, mi lehet az oka a beteg gyökeresen megváltozott viselkedésének, titkolódzásának.

A magánnyomozók kiderítették, hogy telefonon tartotta a kapcsolatot az elkövető és az áldozat. Utóbbi a „gyógyszert” postán kapta a férfitől, és banki átutalással fizetett. A csaló a pirulákról azt állította, hogy Magyarországon még nem engedélyezték, de Amerikában már bizonyítottan gyógyító hatású őssejtkészítmények. Azért drágábbak még az aranynál is, mert 16 ezer csecsemő köldökzsinórjából vett őssejtből állították össze.

A vizsgálatok során kiderült, hogy a címke nélküli orvosságos üvegcsékben, a drogériákban, benzinkutaknál is kapható fokhagymatabletta, szójazselé, vízhajtó, C-vitamin volt. Ezek ugyan nem ártottak a betegnek, de nem is gyógyították; ezekért utalt rendszeresen több millió forintot a csalónak a megtévesztett beteg.

A beteg júliusban elhunyt, ez azonban egyáltalán nem befolyásolja az igazságszolgáltatási eljárást. A nő kihallgatása ugyanis nyomozóbíró jelenlétében a kórházban megtörtént. L. Zs. ellen folytatólagosan elkövetett, jelentős kárt okozó, üzletszerű csalás miatt folytatják az eljárást. A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfi a gyanúsítás ellen panasszal élt, a bűncselekmény elkövetését nem ismeri el. A nyomozók szerint ugyanakkor nem kizárt, hogy a nyomozás későbbi szakaszában, az orvos-szakértői vélemény beérkezése után, újabb bűncselekménnyel egészülhet majd ki a tényállás. 

A teljes cikk a baon.hu-n

(forrás: Baon.hu )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...