Október 13-án, kedden tartották meg Hatások és ellenhatások címmel a Medical Tribune és az Orvostovábbképző Szemle kiadója által rendezett, a gyógyszerkölcsönhatásokkal foglalkozó konferenciát.
A konferencia elsősorban az orvosok és a gyógyszerfejlesztésben dolgozó szakemberek érdeklődésére tarthatott számot, és mintegy 90 résztvevője volt.
A rendezvényen elhangzott előadások anyagait bejelentkezés után az előadók nevére kattintva érheti el!
„Bejegyzésünkben annak járunk utána, hogy az elektronikus-cigaretták vajon valóban egészségesebbek-e, mint a hagyományos papír-dohány alpú cigaretták, és mennyire tudják helyettesíteni ezeket”