2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

A kávé nem növeli a magas vérnyomás kockázatát?

Az aggodalmakkal ellentétben nincs rá bizonyíték, hogy a napi több kávé fogyasztása növeli a betegség kialakulásának kockázatát - állítják tanulmányukban amerikai kutatók.

hirdetés

A The American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban közzétett jelentéshez hat olyan korábbi vizsgálat adatait elemezték, amelybe eredetileg összesen 170 ezer embert vontak be, a követési idő pedig akár 33 év is volt.

"Az eredmények azt mutatták, hogy a napi 3 csészénél több szokásszerű kávéfogyasztás nem hozható kapcsolatba a magas vérnyomás emelkedett kockázatával azokhoz képest, akik átlagosan napi egynél kevesebb kávét ittak" - írta Liwei Chen, a Louisianai Állami Egyetem (New Orleans) közegészségügyi karának munkatársa.

A résztvevők közül csak minden ötödiknél fejlődött ki magas vérnyomás, és a napi öt kávét ivók között sem volt nagyobb az arány. Még meglepőbb módon azoknál, akik napi 1-3 csészényi kávét ittak, némiképp nagyobb volt a kockázat a magas vérnyomás kialakulására.

Egyes szakemberek szerint a kávé akkor növelheti a magas vérnyomás kockázatát, ha olyan sokat iszik valaki, amely már akadályozza éjszakai alvását, így krónikusan kialvatlan marad.

 

MTI/Reuters

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...