hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

10 nap a lézerről

A lézerről szól a következő 10 napja annak a 20 egyetemistának, akik a Lamelis elnevezésű nyári egyetemre érkeztek Szegedre, közli a szeged.hu.

A szegedi lézerkutatást, a városban épülő, Közép-Európa legnagyobb lézerkutató központját helyezi a fókuszba  a Lézer az orvos- és élettudományban címmel harmadik alkalommal, az SZTE Általános Orvostudományi Kara által szervezett nyári egyetem. A a programsorozat 10 napja alatt a vendéghallgatók betekintést nyernek a modern lézer technológiába, annak elméleti és gyakorlati oldalába. 

Bari Ferenc, az Orvostudományi Kar dékánja hangsúlyozta, a Szegedi Tudományegyetemen eddig is erős volt a lézer alapkutatás és a lézer alkalmazott kutatás. A szemészettől a bőrgyógyászaton át, az agysebészettől a fül-orr-gégészetig szinte minden területen használták és használják a lézereket. Ennek megfelelően nagyon fontos, hogy az új technológiák idejöjjenek.

Ezek pedig úgy érkezhetnek Szegedre, hogy a szakterület legjobb kutatóit hívják vendégül, akik előadásaikon mutatják be saját kísérleteiket és a legfrissebb technológiai vívmányokat, írja a lap.

(forrás: szeged.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink