hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

A "szuperöregek" agya megmarad

A "szuperöregek", vagyis az idős koruk ellenére fiatalokat megszégyenítő memóriával rendelkező emberek agyának bizonyos részei megőrzik fiatalságukat a kor előrehaladtával, állapították meg amerikai kutatók.

Az ember agyának térfogata az ötvenes évei elmúltával kezd zsugorodni és a memória is romlásnak indul. Ezek a széles körű agyi változások teljesen normálisak, ám egyre több bizonyíték sugallja, hogy korántsem egyetemesek, írta a BBC News. Az Alzheimer-kór esetében például az emlékek elraktározásában és előhívásában részt vevő agyterületek kezdenek jelentősen zsugorodni. A Massachusettsi Általános Kórház kutatói ezekre az agyterületekre összpontosították a vizsgálatukat.

A tanulmányban 40 idősebb, hatvanas-nyolcvanas éveikben járó, valamint 41 fiatalabb, 18-35 éves kor közötti ember kognitív képességeit tesztelték. Az MRI-vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy az idősebb alanyok egy részének emlékezőtehetsége vetekedett a fiatalabbakéval. Ennek a 17 "szuperöregnek" az esetében az agy memóriagépezetének számos része vastagabbnak és egészségesebbnek tűnt, mint a velük egykorú társaiké.    

A kutatók aláhúzták, hogy míg az agykéreg – az agy lebenyeinek külső rétege, amely fontos szerepet játszik a gondolkodás, a beszéd, a tudatosság és az emlékezet irányításában –, és az agy más területei általában zsugorodnak a kor előrehaladtával, addig a "szuperöregek" agyában az érintett területek egy része a méretét tekintve hasonló maradt a fiatal felnőttekéhez.

"Az úgynevezett alaphelyzeti hálózatot vizsgáltuk, amely a tanulás és az új információk elraktározásának képességével van összefüggésben, és arra jutottunk, hogy ezek az agyi területek, különösen a hippokampusz, valamint a középső prefrontális kéreg, vastagabbak voltak a "szuperöregeknél", mint a többi idősebb felnőttnél", magyarázta a kutatók egyike, hozzátéve, hogy néhány esetben semmi különbség nem volt az agyterület vastagságát tekintve a "szuperöregek" és a fiatal felnőttek között.    

A kutatók szerint a tanulmányba bevont "szuperöregek" agyának más területei is megőrizték a vastagságukat, és az eredmények összefüggést mutattak az érintett területek mérete és az emlékezőtehetség között.    

A Journal of Neuroscience című folyóiratban közölt kutatást vezető Brad Dickenson emlékeztetett arra, hogy a "szuperöregek" kifejezést az Illinois állambeli Northwestern Egyetem szakemberei alkották meg, akik a nyolcvanas éveikben járó, valamint középkorú emberek kognitív képességeit vetették össze.    

"Mi azonban a nyugdíjba vonulás időszakára akartunk koncentrálni. Általában ekkor kezd némileg zsugorodni az ember agya", tette hozzá a szakember. "Azt reméljük, hogy vannak olyan nem genetikai tényezők, mint például a jó kondíció és a helyes étrend, amelyek ellenállóvá tehetik az embert", jegyezte meg a kutató, hozzátéve, hogy a dohányzásról és a magas koleszterinszintről már megállapították, hogy gyorsítják az agy öregedését.

A kutatók szerint eredményeik segíthetnek megérteni az időskori elbutuláshoz vezető folyamatot és akár rávezethetnek olyan módszerekre, amelyekkel csökkenthető az öregedéssel összefüggő memóriaromlás és a demencia különböző formáinak kockázata.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink