hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

A babáknak is fáj

Az újszülöttek sokkal érzékenyebbek a fájdalomra, mint a felnőttek, állítja egy oxfordi tanulmány, amely alapjaiban módosítja az eddigi elképzeléseket – írja a NOL.

Az Oxford Egyetem orvosainak eredménye szerint a babák nem csak érzik a fájdalmat, fájdalomküszöbük alacsonyabb a felnőttekénél. Erre a következtetésre agyi képalkotó vizsgálatokkal jutottak.

Sokak szerint az újszülöttek agya nem elég fejlett a fájdalom érzékeléséhez, csupán reflexek mozgatják őket. 1987-ben jelent meg az a mérföldkőnek számító tanulmány, amelynek hatására az újszülöttek műtéteit már altatásban végezték. De az injekciókat és az intravénás eszközök bekötését továbbra is fájdalomcsillapítás nélkül kapták a betegek. A brit nemzeti egészségszolgáltató ajánlásai között ma is a gyermek átölelése szerepel, s nem a fájdalomcsillapítás – amit például szükségtelennek tartanak a letapadt nyelvet korrigáló műtét során. Csak Nagy-Britanniában naponta gyerekek ezrei esnek át fájdalmas beavatkozásokon – akik az új kutatási eredmény szerint nemcsak hogy érzik a fájdalmat, de sokkal érzékenyebbek erre, mint a felnőttek – olvasható a nol.hu-n.

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink