hirdetés
2013. május. 19., vasárnap - Ivó, Milán.


A kávépörkölés árt a fogyókúrának

Amerikai kutatók úgy találták, hogy a zöld, pörköletlen kávébabból nyert kivonat segíti a testsúly csökkentését, írta a HealthDay portálra hivatkozva az MTI.

hirdetés

Joe Vinson és munkatársai eredményüket 16 ember bevonásával Indiában nyerték, de korábban hasonló vizsgálatokat folytattak le Franciaországban és Japánban is. Mint Vinson elmondta, csoportjával most nem a zöldkávé koffeintartalmának hatására összpontosítottak, hanem a nyers kávéban nagy mennyiségben jelen lévő klorogénsavra.

"Ez a zöldkávé legfontosabb természetes hatóanyaga, a pörkölt kávéban már jóval kevesebb van belőle, így nem olyasmiről beszélünk, ami kicserélhető szokásos kávénkkal" - magyarázta a kutató. A kávébabot 240-250 Celsius-fokon pörkölik, ezen a hőmérsékleten az anyagcserét gyorsító klorogénsav jelentős része lebomlik.

A napi egy-két adag zöldkávét ivó résztvevők testsúlya a követés hat hete alatt átlagosan 10,5 százalékkal csökkent, míg testzsírjuk mennyisége 16 százalékkal. A kutatók hangsúlyozták, hogy a későbbiekben nagyobb tanulmányban ellenőrzik eredményeik helytállóságát.

(forrás: MTI )
Share on Tumblr
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

"...a hiányt észlelve belépett a rendszer korrekciós mechanizmusa..." (???)

Egy 14 éves azt a kutatási eredményét fogja bemutatni 8000 orvos előtt egy konferencián, miszerint a mellkason hagyott iPad a benne lévő mágnes által akár ki is kapcsolhatja beültetett defibrillátort.

"...elgondolkodtam azon, hogy mennyi egyéb fül- orr- gégészeti területen lenne jó felszívódó anyagból készült implantátumokat használni..."

A plakát különlegessége abban rejlik, hogy más üzenetet közvetít a felnőttek és a gyerekek számára, attól függően, hogy milyen magasságból nézi az ember.

Annak idején a mobilok illő használatát is oktatni kellett, a dolgok elébe menve ma megérkezett az első Google Glass etikett is.