hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

A kövérség sem csodafegyver a búskomorság ellen :(((

A kövérséggel kapcsolatba hozott egyik génváltozatot hordozók körében ritkábban fordul elő a depresszió – írja kanadai kutatókra hivatkozva az MTI.

Friss vizsgálatukban úgy találták, hogy akik az FTO jelű gén adott változatát hordozták, azoknál 8 százalékkal kisebb volt a depresszió valószínűsége. Egy 2007-es tanulmányból pedig az a megállapítás származik, hogy az európai származású emberek körében a genetikai alapú elhízáshoz jelentősen hozzájárul az FTO gén szóban forgó változatának jelenléte. Az eredmények "azt sugallják, hogy az FTO génnek a kezdetben feltételezettnél szélesebb a szerepe, hatása lehet a depresszióra és más gyakori pszichiátriai rendellenességekre is" - írták a kanadai McMaster Egyetem kutatói a Molecular Psychiatry című szakfolyóiratban közzétett dolgozatukban.

A kutatók szerint eredményeik megkérdőjelezik azt a feltevést, hogy a kövérség és a depresszió általánosságban kapcsolatban van egymással.  "A 8 százalékos különbség szerény, és a páciensek mindennapi ellátásán nem változtat sokat, de felfedeztük a depresszió egy új molekuláris alapját" - idézte David Meyre professzort, a kutatók egyikét a LiveScience című tudományos portál.

A tanulmányhoz 17 ezer ember adatait elemezték, akik 2001 és 2003 között vettek részt genetikai vizsgálatokban. A résztvevők közül mintegy 3200 ember volt depressziós. Az első körben kapott eredményeket ezután három nagyméretű nemzetközi tanulmányban részt vevő emberek genetikai adatainak elemzésével is ellenőrizték. A kontroll megerősítette a kapcsolat létezését, ennek ellenére a kutatók további vizsgálatokat tartanak szükségesnek a megállapítás igazolására.

(forrás: MTI, LiveScience)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink