2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.


A WHO szerint rákkeltő a mobiltelefon

Az Egészségügyi Világszervezet más rákkeltő anyagokkal, így például az ólommal és a kipufogógázzal vagy a kloroformmal egy kategóriába sorolta a mobilokat.

hirdetés

A WHO 31 fős vizsgálóbizottságának munkájában 14 ország kutatója vett részt, és mint a CNN fogalmaz, a "csoport elég bizonyítékot talált arra, hogy a mobiltelefonálás az embernél potenciálisan rákkeltő."

Ez azt jelenti, hogy bár most még nem áll rendelkezésre elég hosszútávú vizsgálat, amelyből egyértelmű következtetést lehetne levonni a mobiltelefonok biztonságosságát illetően, ugyanakkor a meglévő adatok a lehetséges kapcsolatra utalnak, amelyre fel kell hívni a fogyasztók figyelmét.

A telefonok által kibocsátott sugárzás kisebb erősségű, mint a röntgensugárzás, ugyanakkor nagyobb, mint amit a mikrohullámú sütő használ.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség egyre több tanulmánya utalt arra, hogy a mobilok olyan közegészségügyi kockázatot jelenthetnek, mint a dohányzás, az azbeszt vagy az ólmozott benzin. A tekintélyes Pittsburgh-i Rákkutató Intézet vezetője az összes dolgozónak küldött levelében arra bíztatja kollégáit, hogy korlátozzák a mobiltelefonok használatát a rák esetleges kialakulásának kockázata miatt.

Ha a rák, és különösen az agydaganatok fejlődését nézzük, akkor tudjuk, hogy hosszú idő kell a kialakulásukhoz, ezért úgy hiszem, jó ötlet a nyilvánosság figyelmeztetése: a mobiltelefonok hosszútávú használata, az azzal járó sugárterhelés esetleg rákot okozhat - mondta a Washington Egyetem biomérnöki karának kutató professzora, dr. Henry Lai.

Az egyik legnagyobb nemzetközi tanulmány eredményeit 2010-ben hozták nyilvánosságra, eszerint azoknál, akik 10 éven át vagy annál hosszabb ideig használtak mobiltelefont, megduplázódott az agyi glioma (a rák egyik típusának) kockázata. A mai napig nem került azonban sor annak hosszutávú vizsgálatára, hogy milyen hatással van a mobilhasználat a gyerekekre. Pedig a legkisebbek koponyája és a hajas fejbőre is vékonyabb, így a sugárzás mélyebbre hatol, sejtjeik gyorsabb ütemben osztódnak, azaz a sugárzás hatása is nagyobb.

Számos népszerű telefont gyártó cég is figyelmezteti már vásárlóit: az Apple iPhone 4-es biztonsági kézikönyve szerint "amikor a készüléket hanghívásra vagy vezeték nélküli adatátvitelre használja, tartsa azt legalább 15 mm távolságban a testtől." A Blackberry Bold iránymutatása 25 mm-t javasol.

A WHO az utolsó pillanatban adta ki állásfoglalását, néhány napja ugyanis május végére ígérte azt.

(forrás: CNN, MedicalOnline )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...