Az erekbe is belelátnak a szupertapintással
Egy leheletvékony új nyomásérzékelő megalkotásával közelebb kerültek a mesterséges bőr létrehozásához – írja az mno.hu.
A Nature Communications című tudományos szaklap májusi számában megjelent cikk szerint sikerült kifejleszteni egy olyan érzékelőt, amely lehetővé teheti a mesterséges bőr létrehozását. A Stanford Egyetem vegyészmérnök professzora, Zhenan Bao szerint az érzékelő még az emberi bőrnél is érzékenyebb a nyomásra. „Ha az ujjunkkal megérintjük a bőrünket vagy a kezünket, nagyjából a kilopaszkál-tartományban lévő nyomást fogunk kifejteni” – nyilatkozta Bao. „A mi érzékelőnk azonban ennél százszor kisebb érintést is képes érzékelni.”
Az érzékelőt Bao és kollégái egy férfi csuklóján próbálták ki, és rájöttek, hogy az eszköz sokkal pontosabban érzékeli az érverést, mint a pulzusra szorított emberi ujj, így még az artériák meszesedéséről is adhat információt – olvasható az mno.hu-n.























