hirdetés
2016. május. 28., szombat - Emil, Csanád.
hirdetés


Megháromszorozza a petefészekrák kockázatát a BRCA1 gén mutációja

Azoknál a nőknél, akik a BRCA1 jelű gén mutációját hordozzák, a petefészekrák kockázata háromszor akkora, mint akik egészséges génnel születnek - mutatta ki egy kedden megjelent tanulmány.

A módosult gént már azonosították a petefészekrák egyik hajlamosító tényezőjeként, ám a kockázat nagyságát először mutatta ki a Journal of the National Cancer Institute (JNCI), vagyis az amerikai országos rákkutató intézet lapjában megjelent tanulmány.

"Ezer nőből nagyjából 18-nál alakul ki petefészekrák, ám ha ezer olyan nőt vizsgálnak, aki az említett gén hibás változatát hordozza, a számuk 58-ra emelkedik" - idézte a tanulmány brit szerzőinek közleményét a Medicalpress.com.

A női szervek daganatai közül a petefészekrák okoz leggyakrabban halált, mert amíg előrehaladott stádiumba nem kerül, addig tünetei - fáradtság, felfúvódás, hasi és medencei fájdalom - összetéveszthetők más betegségek tüneteivel, ezért felismerése nehéz. A betegek mintegy 60 százaléka nem éli túl a diagnózistól számított öt évet.

A friss tanulmány több mint 8 ezer európai nő génjeit hasonlította össze, egy csoportjuk jó egészségnek örvendett, egy másik csoportjuk petefészekrákos volt, harmadik csoportjuknak a családjában fordult elő a kór. Azt találták, hogy a BRCA1 gén mutációjának hordozóinál nagyobb eséllyel, előrehaladottabb stádiumban, idősebb életkorban diagnosztizálták a petefészekrák agresszív formáját.

"Reméljük, munkánk a legnagyobb kockázattal élő nők megtalálását segítő genetikai vizsgálat alapja lehet. Ha megtaláljuk őket, sok esetben megelőzhetjük a betegség kialakulását és életeket menthetünk meg" - mondta Paul Pharaoh, a Cambridge-i Rákkutató Intézet professzora, a kutatás vezetője.

A petefészekrák a nők halálozásának hetedik leggyakoribb oka a világon, 2012-ben mintegy 239 ezer esetet diagnosztizáltak a Nemzetközi Rákkutatási Alapítvány adatai szerint. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) adatai szerint a világon évente körülbelül 150 ezer nő halálát okozza a betegség. Magyarországon 2011-ben mintegy 600-700 esetben vezetett halálhoz a rák e típusa.

 

(forrás: MTI)
Share on Tumblr
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Ajánlott cikkeink

Miért vágyik a gyógyszerész szakma valós adatokra?

A modern gyógyszereknek a piacvezető státusz eléréséhez képesnek kell lenniük arra, hogy nagyrészt helyettesítsék a rendelkezésre álló kezeléseket a jobb hatékonyságuk, biztonságosságuk vagy kényelmük miatt. (x)

 

A per os NSAID ellenjavallata  esetén a hatóanyag bőrön keresztül történő bejuttatása is hatékonyan szünteti meg a lumboischialgiás panaszokat. 

Könyveink


hirdetés