hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Pálinkás: Brexit után is lesz tudományos együttműködés

A magyar-brit tudományos együttműködés a következő két évben is a jelenlegi formában folytatódik, az új projektekről már most elindultak tárgyalások, hogy a két ország tudományos kapcsolatai a Brexittől függetlenül is erősek maradjanak, fejtette ki Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) elnöke londoni tárgyalásait követően.

Kapcsolódó cikkek

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) volt elnöke az NKFI közleménye szerint új, akár kétoldalú projektek és programok kialakításának feltételeiről is tárgyalt Jo Johnson felsőoktatási, kutatási és innovációs államtitkárral, akivel egyúttal áttekintették a területet érintő, kölcsönösen hasznosítható tapasztalatokat és jó gyakorlatokat a brit kutatásfejlesztési és innovációs finanszírozási rendszer tervezett megújítása kapcsán.

A tájékoztatás szerint több olyan lehetőség is felmerült, melyekkel a brit egyetemeken tanuló hallgatók és a szigetországban dolgozó kutatók intenzívebben bekapcsolhatók a két ország tudományos és innovációs együttműködésébe. A brit és magyar kutatóhelyek 200 projektben dolgoznak együtt, és csak a Cambridge-i egyetem esetében mintegy 5 millió euró keretösszegű projektekben tucatnyi magyar tag vesz részt nanotechnológiához, élelmiszerbiztonsághoz és az egészséges társadalomhoz kapcsolódó kutatásokban, közölte az NKFI.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink