2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.


Sikerült radikálisan csökkenteni a szívinfarktusos halálozást

Felére csökkent a szívinfarktus okozta halálozás Dániában, Nagy-Britanniában és Lengyelországban mutatta ki egy egészségügyi statisztika, írja az MTI az Angol Orvosi Hetilap alapján.

hirdetés

A közlemény szerint mindez annak köszönhető, hogy a lakosság és az orvosok egyaránt komolyan vették a koszorúér-betegség megelőzésének és kezelésének korszerű szempontjait.

A brit tapasztalatokat Oxfordban foglalták össze. Kate Smolina és munkatársai 2002 és 2010 között 861 134 szívinfarktuseset adatait elemezték. Ebben az időszakban a halállal végződő esetek száma a férfiak körében pontosan a felére csökkent, a nők között 53 százalékkal esett. A szívrohamok 73 százaléka a 65 évesnél idősebb korosztályokban történt. A kutatók külön kiemelték, hogy az élet végét jelentő hirtelen szívhalálok 70 százaléka már nem is került be a kórházba. Azt is megemlítik, hogy a halálozás javulása a fiatal betegek és az igen idősek körében nem javult olyan mértékben, mint az átlag.

Dániában és Lengyelországban hasonlóan kedvező változást figyeltek meg. A lengyel szívgyógyászok Piotr Bandosz vezetésével tekintették át a statisztikai adatokat. Ott az infarktusos halálozás feleződése 1991 és 2005 között történt. Véleményük szerint a javulás 54 százalékban a kockázati tényezők csökkenésének köszönhető: egészségesebb lett az étkezés, több férfi hagyta abba a dohányzást és többen többet mozognak. A lengyel szakorvosok úgy látták, hogy a mind korszerűbb kezelési módszerek a javuláshoz 37 százalékban járultak hozzá. Hangsúlyozzák, hogy az emberek körében viszont mind több kedvezőtlen változás figyelhető meg: több a kövér, sok beteg nem figyel magas vérnyomásának kezelésére és mind több nő dohányzik. Ezek ismét ronthatják a kardiológiai halálozásban észlelt javulást.

(forrás: MTI )

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...