2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

79-en várják a voksukat

Már a közönség is szavazhat az Év Orvosa pályázat jelöltjeire. 226 az orvosok emberségét, helytállását bemutató betegtörténet érkezett, melyek közül a zsűri kiválasztotta azt a 79-et, amelyre  a közönség  voksolhat. Aki a legtöbb szavazatot kapja, azé lesz az Astellas Pharma és a MOTESZ együttműködésében meghirdetett Év Orvosa pályázat közönségdíja.

hirdetés

A Jubileumi Astellas-díj – Az év orvosa 2011 pályázat ismét bebizonyította, hogy a betegek bizalma, lojalitása a szakmáját hivatásként megélő, nagyszerű orvosok iránt továbbra is töretlen – mondta dr. Perner Ferenc, sebész főorvos, a pályázat zsűrijének elnöke a közönségszavazás elindításakor. Erre a bizalomra a betegnek és az orvosnak egyaránt nagy szüksége van, hisz éppen ez jelenti a legnagyobb kincset a gyógyulás felé vezető úton - tette hozzá a professzor.

Dr. Markovich György, a díjalapító Astellas Pharma ügyvezető igazgatója a közönségszavazás indítása kapcsán elsősorban a zsűri összetételében és feladatkörében bekövetkezett változásokra hívta fel a figyelmet. Mint elmondta, az ítészek december elején a betegtörténetek értékelésében és a közönségszavazásra továbbjutó jelöltek kiválasztásában kaptak szerepet, legközelebb, 2012. január elején pedig már a pályázatra beérkezett szakmai jelöléseket fogják első körben értékelni. A továbbjutók közül kerülnek ki február elején az öt orvosszakmai kategória legjobbjai – fogalmazott az ügyvezető igazgató.

A 2011-es Astellas-díj – Az év orvosa pályázat zsűritagjai a következők:

Dr. Ferencz Judit (háziorvos és üzemorvos, Devecser), Prof. Dr. Hajnal Ferenc (tanszékvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem, Háziorvosi Intézet), Dr. Huszár András (elnök, Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete), Prof. Dr. Kappelmayer János (intézetvezető egyetemi tanár, Debreceni Tudományegyetem, Klinikai Biokémiai és Molekuláris Patológiai Intézet), Prof. Dr. Palkó András (tanszékvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Radiológiai Klinika), Prof. Dr. Schaff Zsuzsa (igazgató-helyettes egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem II. sz. Patológiai Intézet), Prof. Dr. De Chatel Rudolf (emeritus prof., Semmelweis Egyetem, I. sz. Belklinika), Prof. Dr. Komoly Sámuel (igazgató egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem, Neurológiai klinika), Prof. Dr. Bódis József (rektor, Pécsi Tudományegyetem), Dr. Oláh Attila (orvos-igazgató, Petz Aladár Megyei Oktatókórház, Győr), Dr. Klára Tamás (osztályvezető főorvos, Soproni Kórház, Traumatológiai Osztály), Dr. Muszbek Katalin (ügyvezető, Magyar Hospice Alapítvány), Dr. Dénes Zoltán (orvos igazgató, Országos orvosi Rehabilitációs Intézet), Prof. Dr. Ertl Tibor (dékán-helyettes egyetemi tanár, PTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika) – a zsűri társelnöke, valamint Prof. Dr. Perner Ferenc (főorvos, ny. egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem, Transzplantációs Klinika) a zsűri elnöke.

A pályázattal kapcsolatos aktuális információk a www.astellasazorvosokert.hu címen és az Astellas díj - Az év orvosa Facebook oldalon egyaránt megtalálhatók!

A közönségdíjasra 2012. január 25-ig voksolhat a www.astellasazorvosokert.hu/szavazas weboldalon.

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...