2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

Beárazta az emberi életet a kormány

Nemcsak brutálisan megszegte az összes ígéretét, de egyértelműen a megszorítások kényszerpályájára lökte az egészségügyet a Fidesz – állítja Kökény Mihály. A volt szocialista miniszter szerint a gyógyszerkassza 120 milliárdos megszorításával nem lehet megspórolni ekkora összeget, és értelme sincs, mert a tényleges gyógyszerköltség aránya nem tér el a hasonló országok adataitól.

hirdetés

Lehet, hogy a gyártók megsarcolása után arra vetemednek, hogy a hibás életvitelű – nagyivó, túlsúlyos vagy dohányzó – milliók mellett a gyógyszereit kiváltani képtelen kisnyugdíjast is büntetik? – tette fel a kérdést az egészségpolitikus, mert a "beteg-együttműködés" hiánya arra is vonatkozik majd, ha valaki azért nem szedi be a gyógyszert, mert nem képes kiváltani. Ilyen csapdahelyzetek keletkezhetnek terveikből – vélekedett.

Szerinte azonban valójában mindez az ellátórendszert fogja terhelni. Hiszen a krónikus betegek egy jelentős része, a nem megfelelő gyógyszerelés miatt kórházi kezelésre szorul majd.

A kormányzati kommunikáció szerint a kórházi és a járóbeteg szakellátási kasszát a következő évi költségvetésben majdnem 10 százalékkal sikerült megemelni. Ez azonban Kökény Mihály szerint csak látszólagos többlet, hiszen növekszik az áfa, emelkednek az energiaárak. A gyógyszerkassza megkurtításával az eleve drága medicinákat átteszik a patikai forgalomból a kórházba, ami azt jelenti, hogy a jövőben ezek költségét a kórházak finanszírozásából fizetik, így végső soron az intézményeket terheli a gyógyszerek ára. Tehát hiába nő 56 milliárd forinttal az előirányzat, ebből legalább 30-40 milliárdot elvisz az átcsoportosítás. S akkor még nem beszéltünk a kórházak lejárt határidejű tartozásairól, amelyek az év végére elérik a 60-65 milliárd forintot.

Ugyan az államosítással az adósságot is magára vállalja az állam, de semmiféle garancia nincs arra, hogy ezeket valamilyen módon tényleg ki is fizetik, sokkal inkább az intézményeknek kell majd fokozatosan törleszteni.

Béremelésre biztosan nem marad pénz, tehát folytatódik az orvosok és szakdolgozók kivándorlása – állította Kökény Mihály.

(forrás: Népszava )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...