A szepszis elhúzódó következményei
Ha a beteg túléli a szepszist, az orvosi józan ész szerint a krízis megoldódott, és a páciens élheti tovább megszokott életét. Ezt a szokványos gondolkozást azonban a vizsgálatok nagyon is megkérdőjelezik.
Évente több mint 750 000 szepszises eset fordul elő az Egyesült Államokban, és jelentős részük halállal végződik. Azonnali újraélesztés, antibiotikumok és életfenntartó kezelések nélkül a betegeknél gyorsan shock alakulhat ki, számos szervük felmondhatja a szolgálatot, és végül meghalhatnak. Nem csoda tehát, hogy a kezelés fő célja a rövid távú mortalitás csökkentése.
1997-ben Quartin és munkatársai arról számoltak be, hogy a szepszist túlélők körében kétszer akkora volt a halálozás mértéke a betegséget követő 5 évben, mint más kórházi betegekben. A szepszis kockázata nagyobb az idősebbekben és a betegekben, és ezért felmerült, hogy a késői nagyobb halálozás nem is a szepszissel függ össze, hanem a rossz egészségi állapottal, ami már a szepszis előtt is jelen volt.
A későbbi vizsgálatokban azonban, amelyekben a szepszist megelőző állapotot ismerték, és az eredményeket erre korrigálták, szintén nagyobb hosszú távú halálozást találtak a szepszist túlélőkben. Más tanulmányok pedig azt mutatták ki, hogy a szepszis és más hasonló akut állapotok (pl. légzési distressz szindróma) után hónapokkal-évekkel gyakran testi, kognitív és érzelmi problémák léptek fel a túlélőkben. Nem volt világos, hogy e sokféle, nemspecifikus betegségért milyen mechanizmus tehető felelőssé, Emellett valamennyi vizsgálatban csak a szepszis után kezdődött el a betegek követése, ezért nem volt részletes információ a megelőző egészségi állapotról, és így nem lehetett kizárni, hogy a szepszist követő állapotromlásért ez volt a felelős.
Testi és kognitív hanyatlás szepszis után
A JAMA október 28-i számában Iwashyna és munkatársai beszámolnak vizsgálatukról, amelynek célja annak kiderítése volt, hogy a szepszis kapcsolatban áll-e a testi és a kognitív hanyatlással. A korábbi vizsgálatok buktatóinak kikerülése végett a Health and Retirement Study-ban résztvevő személyeket tanulmányozták, egy több mint 27 000 idősebb személyt bevonó hosszú távú vizsgálat alanyait. Ezeknek a személyeknek mind a fizikai, mind a neurokognitív állapotát alaposan ismerték, tehát azokét is, akiket valójában vizsgáltak: azokét, akik közülük 1998 és 2005 között szepszisen estek át.
Miután Iwashyna és kollégái azonosították ezeket a személyeket, modelleket alkottak annak megjóslására, hogy a szepszis miként befolyásolja az egyes betegek testi és kognitív funkcióit. A kérdés nem triviális, és a választ nagyon sok tényező befolyásolhatja.
A szerzők többféleképpen elemezték az adatokat, és konzisztensen arra az eredményre jutottak, hogy a szepszis után, a teljes 8 éves követési időszakban nagyobb volt mind a testi, mind a kognitív hanyatlás kockázata. A hanyatlás súlyosabb volt azokban, akik a szepszis előtt jobb állapotban voltak, feltehetően azért, mert a már eleve rossz állapotúakban a romlás mértéke behatárolt volt. A szepszis hatásának mértéke igen jelentős volt: míg a mérsékelt-súlyos kognitív zavar fellépésének kockázata a szepszis előtt 6,1 százalék volt, a szepszist követően már 16,7 százalék volt ez az érték, azaz mintegy háromszorosára emelkedett.
Nem derült ki, a szepszis hogyan károsítja a funkciókat
Ennek a vizsgálatnak is vannak azonban gyenge pontjai. A legfontosabb ezek közül az, hogy akárcsak a korábbiak, ez a tanulmány is megfigyeléses volt, hiszen nem randomizálható, hogy a kísérleti személyek közül kinek legyen szepszise. Ennek folytán pedig oki kapcsolat nem állapítható meg, csak asszociatív. Egy másik gond, hogy bár a minta elemszáma nagy volt, de mégsem elég nagy ahhoz, hogy megállapítható legyen például az, hogy a következmények függtek-e a fertőzés helyétől és etiológiájától, az akut szervi diszfunkció súlyosságától, az intenzív egységben töltött időtől, illetve a különböző beavatkozásoktól. Emellett azokat a betegeket, akik a szepszis utáni interjú előtt meghaltak, kizárták az elemzésből, noha ezekben a személyekben voltak talán a legsúlyosabbak a szepszis következményei – kizárásuk miatt feltehetően alulbecsülték a szepszis késői hatásait. Végül, a vizsgálat nem volt alkalmas arra, hogy kiderüljön annak mechanizmusa, hogy hogyan károsítja a szepszis a funkciókat.
A szepsziskezelés értékelésének hagyományos végpontja jelenleg a 28 napos összhalálozás. A vizsgálat azt jelzi, hogy emellett vizsgálni kell a hosszabb távú túlélést és funkcionális állapotot is. A testi és kognitív működések részletes felmérése nem olcsó ugyan, de még drágább, ha elmulasztjuk ezt a felmérést, és ezzel lehetetlenné tesszük, hogy felbecsüljük a szepszis késői következményeire ható kezelések értékeit és kárait.
Forrás: Derek C. Angus: The Lingering Consequences of Sepsis. JAMA, 2010; 304:1833-1834.
