2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

A melanóma agyi áttéteinek zsugorítása gyógyszerrel

Egy kísérleti fázisban levő gyógyszer, amelynek célpontja egy, a melanómákban gyakran megtalálható mutáció, 10 beteg közül 9-ben összezsugorította a melanóma agyi metasztázisát – ezt mutatta ki egy nemzetközi fázis I klinikai vizsgálat, amelynek eredményeit a Lancet május 18-i száma közli.

Katéter segítségével „kapcsolják ki” a magas vérnyomást

Elvégezték az első, sikeres beavatkozást a hagyományos kombinált gyógyszeres kezeléssel nem gyógyítható magas vérnyomással küzdő betegnél a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) Kardiológiai Intézetében - közölte az intézet igazgatója csütörtökön az MTI-vel.

Összedobtak egy kis gyógyszergyárat az egyetemnek

Az ipari gyógyszergyártási technológiák magas szintű elsajátítása érdekében kísérleti üzemet adtak át csütörtökön a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma Gyógyszerésztudományi Karának gyógyszertechnológiai tanszékén, tudósít az MTI.

Ahogy jövünk, úgy hízunk

Kétszer nagyobb valószínűséggel lesznek elhízottak azok a gyerekek, akik nem a szülőcsatornán keresztül, hanem császármetszéssel jönnek a világra - állapították meg amerikai szakemberek, írja az MTI.

Álmot és fegyvert kaptak a rákgyógyászok

Az Országos Onkológiai Intézet új tömbjének átadásáról számol be a kormányzati portál.

Ha az evolúció egérolimpia lenne, joghurttal doppingolnának

A joghurt nem csak finom ennivaló, remek kalcium- és vitaminforrás, hanem férfiasabbá és nőiesebbé is tesz - bizonyították amerikai kutatók egyelőre csak egereken, de sokan és lelkesen tervezik az emberen történő vizsgálatokat is – írja az MTI.

Szem- és szívbetegek állnak a leghosszabb sorokban

Hanyatlóban van a magyar egészségügy: a 2008-ban mért 14. helyről 2012-re pedig a 28. helyre esett vissza hazánk az európai országok egészségügyi rendszerét összehasonlító listán – olvasható a delmagyar.hu-n.

Primer szklerotizáló epeúti gyulladás

Az ismeretlen etiológiájú májbetegség hátterében állhat gyulladásos bélbetegség, így az áteresztő bél és a limfociták kóros célsejt-felismerése okozhatja a szűkületet és végső soron cirrózist eredményező epeúti betegséget.

Új szabályok a szerv- és szövetátültetéshez

Május 31-ig véleményezhetik  a szerv- és szövetátültetés szabályaival foglalkozó tárcarendelet tervezett módosítását.

Fortélyos félelem gyógyítgat?

A kórházállamosítás mellékhatásaira is felhívja a figyelmet a Népszabadság, amikor az abortusztabletta kórházi alkalmazása gyakorlatának próbál utánajárni. 

Semjén megmondta, miért csinálják

Amíg a KDNP a kormány meghatározó része, nem lesz abortusztabletta Magyarországon – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Semjén Zsolt KDNP-elnök az Alfa Szövetség demonstrációján.

Átlag felett nőtt a Boehringer Ingelheim

A Boehringer Ingelheim gyógyszergyár 2011-ben is folytatta sikeres működését, továbbra is a gyógyszeripari átlag felett növekszik – tartalmazza a cég legfrissebb sajtóközleménye.

Új eszköz a cukorbetegség kezelésére

Május elsejével új gyógyszert fogadott be az egészségpénztár (OEP) a 2-es típusú diabétesz kezelésére.

Új lehetőség a súlyos szívelégtelenség ellátására

Végstádiumú szívelégtelenségben szenvedők és a szívátültetésen már átesett betegek kezelésére alkalmas, nyolc ágyas Szívelégtelenségi és Szívtranszplantációs Intenzív Részleg nyílt  a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikai Tömbjében.

Az endoszkópiásan normális vastagbél

Az endoszkópiás feltérképező biopsziát széles körben használják a gyulladásos bélbetegségek vizsgálatára, azonban alkalmazása endoszkóposan normális vastagbél esetén komoly viták tárgya. Mikor indokolt hisztopatológiailag a feltérképező biopszia végzése?

Ajánlja munkatársát! Örülni fog...

Az Astellas Pharma, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara pályázatot írt ki Az év egészségügyi szakdolgozója 2012 szakmai díj elnyerésére.

Útmutató gyerekverés esetére

Az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet (OGYEI) elkészítette új szakmai ajánlását a gyermekbántalmazás és -elhanyagolás megelőzése, felismerése és kezelése érdekében - jelentette be Mészner Zsófia, az OGYEI főigazgatója szerdán egy budapesti konferencián.

Te mire gyúrsz? Lélekre?

Az elmúlt években a kutatók már elkezdtek tesztelni olyan videojátékszerű programokat, amelyek célja például a szorongás enyhítése, az eredmények pedig elég biztatóak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra is – írja az MTI.

Kevesebb veszély fenyegeti a háromkezű szívgyógyászt

A szívbe és a koszorúerekbe fölvezetett katéter alapvetően megváltoztatta a szívgyógyászatot: a diagnosztika és a gyógyítás új lehetőségeket kapott. A további fejlődést a robottechnika nyitotta meg, amely a szakorvost segítve, sőt helyettesítve elvégzi az életmentő beavatkozásokat – írja az MTI.

Magányos rezidensek altatnak a műtőkben

"Tény, hogy Magyarországon a szakorvoshiányt rezidensekkel, gyakornokokkal pótolják a kórházak” – idézi a Magyar Hírlap  Molnár Zsoltot, a Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetének vezetőjét abból az alkalomból, hogy az egészségügyi államtitkárság ma tárgyal a szakorvosjelöltekkel a képzés helyzetéről.

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...