Az emlőrák kemoterápiája sokszor fölösleges

Mindkét vizsgálatot dr. Kathy Albain, a Loyola Egyetem orvoskarának munkatársa vezette. Az első a Lancetben, a második a Lancet Oncology-ban jelent meg, és az EurekAlert számolt be róluk.

 

A randomizált klinikai fázis III vizsgálatokban 1477 észak-amerikai, posztmenopauzás nő vett részt. Valamennyiüknek ösztrogénreceptor-pozitív (ER+) emlőrákja volt hónalji nyirokcsomó-áttétekkel. (Az ER+ emlőrák a tumor leggyakoribb formája.) Mindegyikük kapott tamoxifent (naponta, maximum 5 évig). Hosszú ideig ez volt az ER+ emlőrák standard kezelése, mivel az ösztrogén a ráksejtek ösztrogénreceptoraihoz kötődve serkenti a tumor növekedését, a tamoxifen pedig ösztrogénreceptor-blokkoló szer, azaz megakadályozza az ösztrogén kötődését a receptorhoz.

 

Az 1477 nő közül 361 csak tamoxifent kapott, a többiek emellett a CAF-ként ismert kombinált kemoterápiás kezelést is (CAF: ciklofoszfamid, Adriamycin, 5-fluor-uracil). A Lancet cikkében dr. Albain és kollégái leírták, hogy a CAF kemterápiában részesült nőkben jobb volt a hosszú távú túlélés. Esetükben 24 százalékkal kisebb volt a halálozás vagy a tumor kiújulásának kockázata, mint a csak tamoxifent kapó nőkben. Emellett kiderült az is, hogy jobb hatású a kemoterápia, ha azt a tamoxifenkezelést megelőzően alkalmazzák. A CAF csoportban nagyobb volt a teljes túlélési arány is: 10 évvel a kezelés megkezdése után – ha a  CAF után indították a tamoxifen alkalmazását – a nők 68 százaléka volt életben, szemben a csak tamoxifen csoporttal, ahol ez az arány csak 60 százalék volt.

 

Ennek  a vizsgálatnak az eredményei nyomán az utóbbi években megváltozott az emlőrák kezelése: a standard ma az, hogy ER+ emlőrákos posztmenopauzás nőkben hónapokig alkalmazzák a CAF-ot, és csak ezután kezdik el a tamoxifenkezelést.  

 

A Lancet Oncology-ban publikált második vizsgálat célja az volt, hogy kimutassák, hogy van-e olyan alcsoportja az emlőrákos nőknek akiknek nem használ a kemoterápia, noha a nyirokcsomók érintettsége miatt a nagy kockázatú betegek közé tartoznak. Utólag megvizsgálták a tumorokból vett mintákat a 21-gén-kiújulási-pontszám assay-vel (Oncotype DX®). Az assay a tumoros szövetben a 21-es kromoszóma egyes génjeinek aktivitását méri, és a kapott pontszám előrejelzi a rák kiújulásának valószínűségét.

 

Az eredmények szerint azokban a nőkben, akiknek alacsony volt a kiújulási pontszámuk – vagyis akikben kicsi volt a kiújulás valószínűsége – a CAF hatástalan volt, és a legmagasabb pontszámú nőkben volt a leginkább hatásos.    

A 21-gén-kiújulási-pontszám assay-t már ma is rutinszerűen alkalmazzák azokban a nőkben, akiknek nincsenek nyirokcsomó-áttéteik, éppen azért, hogy eldöntsék, várható-e haszon a kemoterápiától. A fenti vizsgálat szerint ugyanilyen jól alkalmazható a genetikai teszt a nyirokcsomó-áttétes betegekben is. Az Egyesült Államokban az újonnan felfedezett emlőrákok mintegy 20 százalékában van nyirokcsomó-áttét is.

 

Jelenleg nyirokcsomó-áttét esetén a standard kezelés a műtét utáni több hónapos kemoterápia, függetlenül attól, hogy milyen a beteg hormonreceptor státusza. Ennek kétségtelenül nagy szerepe volt abban, hogy az utóbbi 20 évben csökkent az emlőrák halálozása. A mostani eredmények azonban azt jelzik, hogy a betegek egy részében nem érdemes kemoterápiát alkalmazni, mert semmi haszna nincs. A szerzők hangsúlyozzák, hogy ez az ER+ emlőrákok esetében igaz, és további vizsgálatokra van szükség annak megállapításához, hogy generalizálható-e ez az állítás minden emlőrákra. Ezen felül problematikusnak tartják azt is, hogy a vizsgálat retrospektív volt; meggyőződésük szerint nagyobb esetszámú, prospektív vizsgálatok szükségesek az eredmények megerősítéséhez.