A környezetszennyezés és a férfiasság
A környezetszennyezés, az élőlényeket érő különböző vegyszerek "feminizálják" a gerincesek minden osztályának példányait a halaktól az emlősökig, beleértve az embereket is - állapította meg egy brit tanulmány. A kutatók már számos ilyen rendellenességet figyeltek meg: ovuláló hímnemű halakat, hermafrodita medvéket, egyre kisebb pénisszel rendelkező alligátorokat. Attól tartanak, hogy ez a jelenség szélsebes mutációt hozhat létre az egyedfejlődési folyamatban, számos állatfaj eltűnését okozhatja, és veszélybe sodorhatja az emberiséget is.
"Ha látjuk ezeket a problémákat a vadállatoknál, komolyan kell aggódnunk, hogy valami hasonló történhet az emberek jelentős részénél is" - mondta Lou Gillette floridai professzor, a tanulmány egyik résztvevője.
A vegyi szennyezések ellen harcoló brit Chem Trust által megrendelt tanulmány, amelyből a The Independent című londoni lap közölt részleteket, a világ minden tájáról érkezett 250 tudós véleményét összegezte. Elsősorban a szabadon élő állatokra koncentrálnak, de különleges emberi eseteket is megemlítenek. A rochesteri egyetem munkatársai például azt állapították meg, hogy azoknak a gyermekeknek, akiknél az anyának a normálisnál több phtalatumsav van a szervezetében, valószínűleg kisebb hímvesszőjük lesz és előfordulhat, hogy heréik nem szállnak alá a hasüregből. (Phtalatumot tartalmaz a legtöbb műanyag). Azt is megfigyelték, hogy bizonyos vegyi anyagok hatása alá került anyák fiúgyermekei szívesebben játszanak babákkal, mint "férfias játékokkal". Olyan területeken, amelyek köztudottan magas vegyi szennyezettségűek - például Oroszországban, Kanadában vagy Olaszországban - kétszer annyi lány születik, mint normális körülmények között.
A jelentés több mint 100 ezer olyan vegyi anyagot jelöl meg, amely rontja a férfinemet - és élelmiszerekben, elektronikus készülékekben, kozmetikumokban vagy éppen rovarirtókban található.
MTI























