Gyógyítás

A fogamzásgátló tablettáktól nem halnak meg korábban a nők, sőt

Az Egyesült Királyságban azok a nők, akik életük folyamán használtak orális fogamzásgátlót, kisebb valószínűséggel halnak meg bármilyen betegségben, beleértve a rákot és a szívbetegséget is, azokhoz képest, akik soha nem szedtek fogamzásgátlót.
A vizsgálatról a  British Medical Journal számolt be, és a ScienceDaily is hírt adott róla.
 
Az eredmények szerint némileg nagyobb az elhalálozás kockázata azokban a nőkben, akik 45 évesnél fiatalabbak és aktuálisan is szedik a tablettát. A szerzők azonban hangsúlyozzák, hogy 10 év múltán már nem érvényes ez, és az idősebb nőkben mutatkozó kedvező hatások többet nyomnak a latban, mint a fiatalabbak kissé megnövekedett kockázata.
 
A vizsgálat – hasonlóan a korábbi tanulmányokhoz – a fogamzásgátlót valamikor használókban nagyobbnak találta az erőszakos és a véletlen okból bekövetkező halál kockázatát, ám erre az eredményre a szerzők nem tudtak magyarázatot adni.
 
1968 májusában az általános orvosok szakmai kollégiuma, a Royal College of General Practitioners' (RCGP) belefogott a világ egyik legnagyobb szabású, folyamatos vizsgálatába az orális fogamzásgátlók egészségre gyakorolt hatásainak felderítése céljából, az RCGP Oral Contraception Study-ba. A kezdeti eredmények azt jelezték, hogy a fogamzásgátlót használó nőkben nagyobb a halál kockázata, elsősorban az idősebb nőkben és a dohányosokban gyakoribb agyi katasztrófák és egyéb érrendszeri betegségek miatt. Egy későbbi közlemény azonban arról számolt be, hogy a tablettaszedés abbahagyásával megszűnnek ezek a kedvezőtlen hatások.
 
A jelenlegi vizsgálatban, amelyet Philip Hannaford professzor, az Aberdeeni Egyetem munkatársa vezetett, a fenti vizsgálat adatait dolgozták fel: a vizsgálatban 46 000 nő vett részt, akiket majdnem 40 éven át követtek, vagyis a személyévek száma meghaladta az egymilliót.
 
Az eredmények szerint azok a nők, akik életük folyamán használtak orális fogamzásgátlót, kisebb valószínűséggel haltak meg bármilyen betegségben, beleértve a rákok különféle típusait (elsősorban a bél-, a petefészek- és a méhtestrákot) és a szívbetegséget is, azokhoz képest, akik soha nem szedtek fogamzásgátlót. Ez azt jelentette 100 000 nőre 52-vel kevesebb halál esett.
 
Valamivel nagyobb volt a fiatal, fogamzásgátlót használó vagy korábban használó nők körében a halálozás: a 30 évesnél fiatalabbakban 100 000 nőre 20-szal, a 30–39 évesekben 4-gyel több halál esett, mint a fogamzásgátlót soha nem szedő nőkben.
 
Ezeket a kis kockázatnövekedéseket azonban meghaladta az 50 éves kor után mutatkozó előny: a 100 000 nőre eső halálozás a 40–49 éves, fogamzásgátlót valamikor szedő nőkben 14-gyel, az 50–59 évesekben 86-tal, a 60–69 évesekben 122-vel és a 70 évesnél idősebbekben 308-cal volt kevesebb, mint a fogamzásgátlóval soha nem élő nőkben.
 
Dr. Hannaford szerint sok nőt, főként azokat, akik még az első generációs fogamzásgátlókat szedték sok évvel ezelőtt, megnyugtathatnak ezek az eredmények. Azonban a jelenleg fogamzásgátlót szedő nők kockázatát ennek alapján nem lehet megállapítani, mivel a mostani készítmények eltérnek a korábbiaktól.
 
Dr. Weisz Júlia, medicalonline 
 
cimkék
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Hozzászólások (1 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#1
Lehetséges hogy nem halunk meg tőle, de hogy rendszeresen szenvedünk a hüvelygyulladástól az egyszer biztos! Ami roppant érdekes, hogy horror áron megvesszük a "legkorszerűbb", követni nem tudom hanyadik generációs fogamzásgátló tablettát, hogy aztán újra több ezer forintért megvehessük ugyanattól a gyártótól a gombára, baktériumra való kúpot. Amirő egyébként fogamzásgátló tabletta nélkül évekig max. a reklámokban hallunk.  
Az egészség-életmód kategória győztese, a verseny abszolút győztese.
A kilók mindenhatóságáról... Sokan (és szerencsére egyre többen) vannak, akik egészséges módszerekkel szeretnének lefogyni.