2012. február. 07., kedd - Tódor, Rómeó.

Egészségturizmus: eljött a mi időnk?

A  Szállodaszövetség elnöke, Erdei János szerint ahhoz, hogy a tervezett 700 ezer fős foglalkoztatást elérjék az ágazatban, a kereslet növekedésére és vonzó gazdasági környezet kialakítására is szükség van.

A mezőgazdaság és az építőipar mellett a turizmus a preferált ágazat a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás számára - mondta az InfoRádiónak a Magyar Szállodaszövetség elnöke, aki hozzátette: az Új Széchenyi-tervben a turizmus határozottan megjelenik az egészségügyön belül mint egészségturisztika. 

Erdei János reméli, hogy a turizmus egyéb ágaiban (például a konferencia-, a városi vagy falusi turizmusban) is megnyílik a fejlődés útja. 

A cél az, hogy 10 év múlva 700 ezer ember dolgozzon a turizmusban, vagyis kétszer annyian, mint most - mondta a szállodaszövetség elnöke, aki szerint ehhez növelni kell a keresletet, és olyan gazdasági körülményt kell teremteni, amelyben érdemes befektetni a turizmusba. 

Kiemelte, hogy az elmúlt három évben dinamikusan fejlődtek Magyarországon a wellness szálodák kapacitásai, sokban benne van a lehetőség, hogy bekapcsolódjanak az egészségturizmusba, hozzátette azonban, hogy először a meglévő kapacitásokat kell jobban értékesíteni

Erdei János beszélt arról is, hogy Nyugat-Magyarországon nagy piaca van a fogturisztikának, amelyben az elmúlt 10 évben egyik piacvezetővé váltunk Európában.

(forrás: InfoRádió )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#1
Igen,ez jó mondat Erdei János Ur részéről,higy a meglévő kapacitásokban kell keresni a hazai és vidéki és városi turizmus növelését.Van már elég fördő- wellness-Aqua-park- etc helyeink,nem kell már több mert vizeinkkel is kell tudni gazdálkodni,nehogy idő előtt az is elfoggyon,még ha azt hisszük ,hogy van elég most,de mi lesz később.Csak példaképpen tudom felhozni ,hogy egy-egy fürdőhely forgalmát,keresletét annak kulturáltsága,megépitése is befolyásolja,kinézete,NEM ZSÚFOLTSÁGA mint például Cserkeszőlő,Tiszakécske,sok szép kellemes fürdőkkel strandokkal talákoztam például Magyarhertelend,Tiszakécske -KEREKDOMB,Gyomaendrőd,Dunaföldvár és ezek nem nagyok,de környezetük nagyon szép.Nem kell olyan strand mint Cserkeszőlő ahol hiába van 13 medence,de olyan kicsi a strand hogy a szombati-vasárnapi tömegben nem tudod hova letenni a plédet,ilyen sem kell,inkább kevesebb medence mint például Berekfürdő,de van helyed,jó és olcsó a vendéglő,ha éhes vagy olcsón eszel halat és nem az az érzésed,hogy most a vendéglős keres rajtad,mert most van szezonja és most van bevétele.Szóval ésszel,szeretettel kell mindent tervezni na meg a MAGYAR PÉNZTÁRCÁNAK.  

Az elsosegely.hu oldal célja, hogy hiteles, naprakész, könnyen áttekinthető információkat nyújtson laikusok számára.

A kistérségi tisztiorvos azt üzente, hogy mivel a törvényszék lefogta az önkormányzat kezét, a háziorvos lássa csak el tovább is  a betegeket...

Hogyan használható fel egy beteg gyerek képe egy konferencián? - teszi fel a kérdést egy svéd eset kapcsán Meskó Berci.

„Bejegyzésünkben annak járunk utána, hogy az elektronikus-cigaretták vajon valóban egészségesebbek-e, mint a hagyományos papír-dohány alpú cigaretták, és mennyire tudják helyettesíteni ezeket”