2012. február. 05., vasárnap - Ágota, Ingrid.

Hévíz milliárdokat bukik

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség visszavonta a hévízi gyógyfürdő fejlesztéséhez nyújtott mintegy másfél milliárd forintos támogatását, mert a fürdő üzemeltetője másfél év alatt nem teljesítette az előírt feltételeket.

A nyugat-dunántúli fejlesztési ügynökség közlése szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kérése alapján közreműködő szervezetként elállnak a Hévíz nemzetközi gyógyhely egészségturisztikai fejlesztése - új fürdő és terápiás centrum kialakítása elnevezésű kiemelt projekt támogatási szerződésétől.

Az indoklás szerint az 5 milliárd forint összköltségű projekt esetében a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. nem teljesítette a vonatkozó rendeletekben előírtakat. A társaság a támogatási szerződés aláírását követően másfél évvel sem rendelkezik a kivitelezésre vonatkozó szerződéssel, és a korábban megítélt támogatásból csak minimális összeget tudott lehívni.

Emiatt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megvizsgálta a projektet és "a támogatási szerződéstől való elállásra kérte fel a közreműködő szervezetet" - közölte a regionális fejlesztési ügynökség.

A többségi tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szorgalmazná a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. vezetésének cseréjét, ám a gyógyfürdőt működtető társaság taggyűlésén Hévíz önkormányzata nem támogatta az ügyvezető igazgató visszahívását.

(forrás: MTI, MedicalOnline )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A kistérségi tisztiorvos azt üzente, hogy mivel a törvényszék lefogta az önkormányzat kezét, a háziorvos lássa csak el tovább is  a betegeket...

Hogyan használható fel egy beteg gyerek képe egy konferencián? - teszi fel a kérdést egy svéd eset kapcsán Meskó Berci.

„Bejegyzésünkben annak járunk utána, hogy az elektronikus-cigaretták vajon valóban egészségesebbek-e, mint a hagyományos papír-dohány alpú cigaretták, és mennyire tudják helyettesíteni ezeket”

A hagyományos angiográfiánál tökéletesebb képet ad a koszorúerek állapotáról, esetleges szűkületeinek helyéről és mértékéről egy új, az angol nevéből eredő betűszóval DARA (Dual Axis Rotational Coronary Angiography) elnevezésű technika...