Gyógyítás

Kitüntetett debreceni iskolateremtő: Balla György

Az idei Magyar Kultúra Napján a Debreceni Egyetem két intézetigazgatójának iskolateremtő munkáját is Szent-Györgyi Albert-díjjal ismerték el. Egyikük Balla György, az egyetemi Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) Gyermekgyógyászati Intézetének igazgatója.
Kitüntetésével elsősorban azt ismerték el, hogy az utóbbi években gyökeresen új, a feladatmegosztásra és a csapatmunkára épülő struktúrát hozott létre az általa vezetett egyetemi részlegen.
Balla György harminc éve dolgozik gyermekgyógyászként, 2007 óta vezetője a Gyermekgyógyászati Intézetnek. Amint kinevezték az intézet igazgatójának, azonnal neki is látott a pályázatában is lefektetett program megvalósításához, amit az MTI-Pressnek is felvázolt:
 
– Fontosnak tartottam, hogy a külföldön bevált módszereket az általam irányított intézetben is be tudjuk vezetni. Korábban az egyes intézetek vezetői kiemelt szerepet töltöttek be az általuk irányított részlegen belül. Az kétségtelen, hogy az idősebb, több tapasztalattal bíró szakemberek a fiatal orvosoknál kiterjedtebb gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek, de azt nem gondolom, hogy minden szakterületen ők a legjobbak. Ennek jegyében hoztam létre a Gyermekgyógyászati Intézeten belül az egyes nem önálló tanszékeket, így a neonatológiát, a gyermekbelgyógyászatot, a haematológia-onkológiát és a gyermeksürgősségi-pulmonológia tanszéket. Ezeket a tanszékeket szolgálja ki a gyermek-intenzív osztály. Tervbe van még véve a gyermeksebészet tanszéki rangra való emelése is. Ezen túl a Gyermekgyógyászati Intézetnek klinikai genetikai központja, széles szakrendelői hálózata és 24 órás ügyeleti rendszere is van. Ezeknek a részlegeknek az élére kiváló szakemberek kerültek, akik a saját területükön nagyobb önállósággal bírnak, így növelve az intézet hatékonyságát. A részlegek irányítói ugyanis saját területükön erősebb motivációval fognak bele elképzeléseik megvalósításába, hiszen nem köti meg a kezüket egy fölöttük álló személy. Ezáltal nem csak a kezdeményezések felelőssége, de az elért eredmények is sajátjaik, ami az oktatás, a kutatás és a gyermekellátás területén egyaránt hatékonyabb munkavégzésre, kreativitásra ösztönöz.
 
A Magyar Perinatológiai Társaság elnöki tisztét is viselő professzor szavai szerint a korábbi „poroszos”, egyszemélyi struktúra átalakítása után ma már igazi csapatmunka folyik a csaknem ezer hallgatót oktató intézetükben. Naponta két alkalommal ülnek össze a tanszékek vezetői egyeztetni a betegeiket érintő kérdésekben. Ezeken Balla György nem csak intézetigazgatóként, hanem az általa alapított, az újszülött-ellátásban kiemelkedően eredményes neonatológiai tanszék vezetőjeként is részt vesz.
 
A díjazott kiemelte a sürgősségi ellátás terén végzett munkájukat, amelynek legfőbb eredménye, hogy a nap 24 órájában tudják fogadni a beérkező gyermekeket nem csak Debrecenből vagy Hajdú-Bihar megyéből, hanem akár távolabbról is. Jelenleg tehát a szülők is bármikor behozhatják a gyermeküket, ha állapotát súlyosnak ítélik, de az év eleje óta az Országos Mentőszolgálat debreceni állomása is két, mind újszülött-, mind gyermekmentésre alkalmas intenzív mentést végző mentőautóval rendelkezik.
 
Az intézetben folyó munka tehát minden tekintetben nemzetközi színvonalú. A tevékenység fenntartására és további javítására pedig nagyon fontos lépés lesz a jövő év végén átadandó, teljesen felújított és kibővített, korszerű eszközparkkal felszerelt klinikaépületük.
 
– Ezt a már jó 10–15 éve dédelgetett álmunkat egy nemrég elnyert, 750 millió forintos uniós projekt keretében valósíthatjuk meg. 2011 telén tehát a jó százéves épületünk minden tekintetben XXI. századi színvonalúvá válik. Ez természetesen a gyermekek gyógyulását is segíti, hiszen a komfortos és kibővített kórtermekben a szülők is több időt tölthetnek majd velük, de mellettük a hallgatók és az orvosok is kifogástalan körülmények között végezhetik majd munkájukat – mutatta be büszkén az intézetigazgató az új központot.
 
Tárkányi Zsolt, MTI-Press
cimkék
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Az egészség-életmód kategória győztese, a verseny abszolút győztese.
A kilók mindenhatóságáról... Sokan (és szerencsére egyre többen) vannak, akik egészséges módszerekkel szeretnének lefogyni.