2012. május. 23., szerda - Dezső.

Klinikák pénzügyi összeomlás előtt

Teljes pénzügyi összeomlás és a betegellátás ellehetetlenülése fenyegeti a pécsi, illetve a szegedi orvosi egyetemet, a debreceni és a fővárosi egyetemi klinikán pedig a betegellátás színvonala sérül nagymértékben, he nem pumpálnak pénzt az ágazatba - írja a Világgazdaság.

hirdetés

A napilap mind a négy egyetem vezetőjét megkereste, akik készséggel „kötélnek is álltak”, ám végül mégis úgy döntöttek, hogy egységes véleményt fogalmaznak meg a gazdálkodásukat és a betegellátást érintő kérdésekre. Az újság így a négy orvosképző egyetemet összefogó Egyetemi Klinikák Szövetségének (EKSZ) véleményét ismertetve ír arról, hogy az intézményeknek 25 milliárd forintra lenne szükségük a pénzügyi egyensúly eléréséhez.

Mint az egyetemek vezetői elmondták, a négy egyetemen két, egymástól elválasztható helyzet rajzolódik ki: A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) valamint a Semmelweis Egyetem pénzügyi helyzete stabilnak mondható, míg Pécsi és a Szegedi Egyetem Általános Orvostudományi Kara folyamatos anyagi gondokkal küzd, határidőn túli tartozásaik 4,6 illetve 2,5 milliárd forintra rúgnak.

Az intézmények szerint a jelenlegi helyzet a finanszírozás miatt alakult ki, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ugyanis nem veszi figyelembe, hogy a klinikákra, országos intézményekbe utalják a súlyos és drágán gyógyítható betegeket és ezeknek az intézményeknek is átlagos díjat fizet, rájuk is vonatkozik a teljesítménykorlátozás.

A teljes cikk a Világgazdaság oldalán olvasható!

(forrás: MTI, Világgazdaság )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Hozzászólások (1 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#1
Bizzunk Orbán Viktor Úr és kormányában,hátha elő tud varázsolni a perselyből egy kis pénzt.Most kellenének azok az elfecsérelt milliárdok amelyeket kimentettek Magyarországról egyesek vagy ilyen BKV-és dolgokból,Metrókocsik beruházások..etc.. Sukoro ,s ilyenkor semmi más nem jut eszembe mint az a magyar aki képes szegény ORSZÁGUNK kárára VÉGKIELÉGITÉST felvenni aztán eltűnik a szintérről,hallani sem lehet róla.Ez s az ilyen oly sok mások ,közhirré TÉTETHETNÉK ,hogy szegény edelényieknek,felsőzolcaiaknak adtak-e csak EGYETLEN EGY KILOGRAMM CUKROT például.Solroljam a többit is.. nem.. majd még mások hozzászolásukkal sorolhatják ha ugy érzik.Reméllem ,hogy ennek a kormánynak ha megadatik hogy pénz kerüljön a kezébe akkor OKOSAN,ÉRTELMESEN,TÜRELMESEN azt a megfelelő helyekre szét tudják majd osztani,GAZDÁLKODNI is tudni kell,hisz most megint kezhetjük újból ,előlről az egésszet és ne az legyen a mottója "ahol a pénz ott a haza",hanem ahol a család,szeretet.megértés,összetartozás,hit,az egy nagy összetartó erő LEGYŐZHETETLEN.  

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...