2012. május. 23., szerda - Dezső.

Közel 11 milliárddal rövidítették meg az OEP kasszát

Bár a 13. havi bérnek bottal üthetjük a nyomát, idén még jutott a közalkalmazottaknak bruttó 98 ezer forint, bár az egészségügyben ezt a pénzt a gyógyításra szánt kasszától vonták el.

hirdetés

A 13. havi bér megvonása – s egyéb juttatások eltörlése – miatt sztrájkkal fenyegetőző közalkalmazottakat azzal szerelte le az előző kormányzat, hogy „fájdalomdíjként” úgynevezett keresetkiegészítést szavazott meg számukra. Ebből a juttatásból kizárólag azok részesülhettek, akiknek keresete nem érte el a havi bruttó 340 ezer forintot. További megszorításként a bruttó 98 ezer forintos egyszeri juttatást kizárólag két részletben lehetett folyósítani.

Bár az idei költségvetés tervezésekor még arról volt szó, hogy az egészségügy fenti kiadását a központi költségvetés állja, idővel azonban ez a sor eltűnt a tervekből. A cehhet végül a gyógyító-megelőző kasszából kellett kiegyenlítenie az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak.

A fenti jogcímen összesen 11,2 milliárd forintot utaltak át az egészségügyi intézményeknek, bár közel 550 milliót a közelmúltban visszavontak, többek között egyetemektől, illetve azoktól az intézményektől, amelyeknek máshonnan – például az oktatási tárcától is – átutalták a keresetkiegészítés kifizetésére szolgáló pénzt.

Van aki kimaradt - kettős mérce

A központi juttatásból viszont most is kimaradtak azok az intézmények – köztük egyes kórházak -, amelyek gazdasági társaság formájában működnek. E kettős mérce már korábban is sok feszültséget szült, hiszen az átalakulást a kormányzati politika sürgette, alkalmazottaik pedig változatlanul közfeladatokat látnak el. Ők jobb híján vagy kigazdálkodták saját erőből a szükséges összeget, vagy a tulajdonos önkormányzattól kértek segítséget.

Idén egyébként 757 milliárd forint van az összevont szakellátási kasszában. Ami biztosan tudható, hogy az 54 milliárdos krónikus kassza kevésnek bizonyul. Ez részben a 2007-es struktúraátalakítás „utóhatásának” tudható be, hiszen ekkor 30 százalékkal, 20-ról 27 ezerre növelték e kapacitást, amelyet az intézmények a teljesítményoptimalizálás jegyében igyekeznek feltölteni. Az aktív fekvőbeteg ellátásnál jelenleg 146 ezer forintos alapdíjjal, míg a járóbeteg ellátók pontonként 1,46 forinttal számolhatnak.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline )

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[48648] galéria
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...