2012. február. 05., vasárnap - Ágota, Ingrid.

Egészségpolitika

Molnár Márk távozik posztjáról

Távozását maga kezdeményezte, mert egyre több általa javasolt, a gyógyszerköltségek ésszerűsítését szolgáló javaslat nem kapott szabad utat.
Távozik Molnár Márk, az egészségbiztosító gyógyszerügyi főosztályvezetője - adta hírül a Magyar Nemzet. A Népszabadság úgy tudja, az egészségügyi reform legsikeresebb elemét, a gyógyszerpiac megrendszabályozását koncepciózusan alakító szakember hivatalosan február végén távozik az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól több munkatársával, a gyakorlatban márciusban még segítik az egészségbiztosítóban utódaik munkáját.
 
A távozó gyógyszerügyi főosztályvezető, Molnár Márk korábban Batthyány-Strattman-díjat kapott Horváth Ágnes, egykori egészségügyi minisztertől. Molnár Márk a távozását maga kezdeményezte, mert egyre több általa javasolt, a gyógyszerköltségek ésszerűsítését szolgáló javaslat nem kapott szabadutat. Információink szerint négy helyetteséből kettő valamint egy osztályvezető is jelezte: Molnár Márkkal tart, azaz távoznak az OEP gyógyszerügyi főosztályáról. Molnár Márk a Corvinus Egyetem kutató szakembereként érkezett a hivatalba 2006-ban, várhatóan munkáját ott folytatja.
 
A Népszabadság érdeklődésére az OEP sajtóosztály a főosztályvezető távozásával közölte: „Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója 2010. február 1-jével visszavonta az Ártámogatási Főosztály két vezetőjének, dr. Molnár Márk és Dankó Dávid vezetői megbízását. A számukra felajánlott munkakört nem fogadták el, így köztisztviselői jogviszonyuk megszűnik. A két volt vezetőt a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény (Ktv.) alapján két hónap felmentési idő illeti meg. Végkielégítésben a törvény alapján kizárólag dr. Molnár Márk részesül, melynek összege egy havi illetményének felel meg. A felmentéssel egy időben megkezdődött a feladatok átadása, átvétele. A kormány által meghirdetett moratórium alapján új vezető kinevezésére nem kerül sor, a megbízott vezető személyéről az átadás-átvételt követően dönt az OEP főigazgatója.”
 
 

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A kistérségi tisztiorvos azt üzente, hogy mivel a törvényszék lefogta az önkormányzat kezét, a háziorvos lássa csak el tovább is  a betegeket...

Hogyan használható fel egy beteg gyerek képe egy konferencián? - teszi fel a kérdést egy svéd eset kapcsán Meskó Berci.

„Bejegyzésünkben annak járunk utána, hogy az elektronikus-cigaretták vajon valóban egészségesebbek-e, mint a hagyományos papír-dohány alpú cigaretták, és mennyire tudják helyettesíteni ezeket”

A hagyományos angiográfiánál tökéletesebb képet ad a koszorúerek állapotáról, esetleges szűkületeinek helyéről és mértékéről egy új, az angol nevéből eredő betűszóval DARA (Dual Axis Rotational Coronary Angiography) elnevezésű technika...